kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Biztonságban az 55 év feletti munkavállalók?

A munkahelyvédelmi akcióban a kormány idén eddig havonta átlagosan több mint 346 ezer 55 év feletti embernek segített állása megőrzésében. A program 10 nyugdíj előtt álló munkavállalóból 7 foglalkoztatását segíti ma is a foglalkoztatási költségek csökkentésével - írja az MTI.

Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint sokak tapasztalata, hogy a nyugdíj előtti években a munkavállalóknak nehezebb állást találniuk, kiszolgáltatottabbak, ugyanakkor számukra az ezekben az években végzett munka duplán fontos. Egy biztos és jól fizető állás a várható nyugdíj összegét is pozitívan befolyásolja.

Ismertette: a munkahelyvédelmi akcióban az 55 év feletti munkavállalók után 50 százalékos munkáltatói adókedvezmény vehető igénybe a havi munkabér 100 ezer forintot meg nem haladó része után. Ez éves szinten 132 ezer forint megtakarítást jelent a munkaadónak minden nyugdíj előtt álló foglalkoztatottnál. Kiemelte: a kormány hatékony lépései nagyban segítik a nyugdíj előtt állókat munkahelyük megőrzésében. Míg 2013-ban havonta átlagosan 247 ezer nyugdíj előtt álló munkavállalót érintett a program, a 2016-ban ez a szám több mint 340 ezer volt. Idén már a január és augusztus közötti időszakban is meghaladta a korábbi számokat, havonta mintegy 346 ezer embernek jelentett védelmet a program - sorolta az államtitkár.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy a 2013. január 1-jén életbe lépett munkahelyvédelmi akció a legérzékenyebb helyzetben lévő munkavállalói csoportoknál, így a szakképzetleneknél, a 25 év alattiaknál és 55 év felettieknél, a tartósan álláskeresőknél és a kisgyermekes szülőknél csökkenti a munkáltatók bérköltségét, ezzel segítve a munkahelyek megtartását és a foglalkoztatás bővülését.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk