kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Csoportos leépítés az üléshuzatokat gyártó cégnél

Befejezte a termelést csütörtökön az autó üléshuzatokat gyártó Lear Corporation Hungary Kft. móri üzeme. A március végén bejelentett gyárbezárást követően szeptemberben kezdődött el a csoportos létszámleépítés, péntektől már csak karbantartók és raktárosok dolgoznak az üzemben, akik feltehetően a gépek leszerelését, a csarnok kiürítését végzik - írja az MTI.

Hozzátette: a bejelentéskor 830 ember dolgozott a gyárban, és tudomása szerint legtöbbjüknek már van munkája. Megjegyezte, hogy a Lear mindvégig nagyon segítőkész volt: több állásbörzét szervezett a gyárba az OFA Nonprofit Kft. segítségével, ahol sok másik cég képviseltette magát, továbbá tréningeket tartottak álláskereséshez és önéletrajzíráshoz. Közölte, hogy a munkáltató - a szakszervezet közbenjárására - a gyárbezárás bejelentését követően 12 százalékos béremelést adott minden dolgozónak, illetve a munkavállalók többsége kéthavi plusz végkielégítést kapott a kollektív szerződésben foglaltakon túl.

Kiss Beáta szerint "szerencse a szerencsétlenségben", hogy éppen komoly munkaerőhiány van, így sok kollégájának már van új munkahelye vagy éppen tárgyalásban áll leendő munkáltatójával. Jelezte, hogy többen maradtak a szakmájuknál és varrónőként dolgoznak tovább, sőt olyanok is vannak, akik a Learnél maradtak, és Macedóniában, Lengyelországban, Szerbiában vagy Moldovában dolgoznak.

Az MTI kereste a Lear Corporation móri részlegének ügyvezetőjét is, aki későbbre ígért tájékoztatást.

Fenyves Péter (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI megkeresésére elmondta: a városi szociális kerekasztal legutóbbi ülésén a munkaügyi központ azt jelezte, hogy náluk Lear dolgozók nem jelentkeztek álláskeresés ügyében.Megjegyezte, hogy a héten tárgyalt egy céggel, amely Mórra telepítene hasonló varrodai munkát, s 40 embernek adna munkát. Januártól egy bérelt csarnokban indulhat a termelés - fűzte hozzá.

Áprilisban tájékoztatta a cégnél működő szakszervezet elnöke, Kozma Zsolt az MTI-t, hogy nyolcszáz alkalmazottat bocsát el az amerikai tulajdonú Lear Corporation Hungary Kft., miután a cég befejezi az autó üléshuzat-gyártó tevékenységét Magyarországon. Kozma Zsolt akkori közleménye szerint a Lear a termelés egy részét befejezi, egy részét alacsonyabb költségű országokban található telephelyeire helyezi át. Mint írta, a prémium kategóriás személygépjárművek autóülés huzatát készítő móri telephely több mint 24 éve működött.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk