kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

35 ezer álláskereső az elhelyezkedést segítő programokban

Az aktív eszközökbe szokásosan bevont létszámhoz képest három év alatt csaknem 35 ezerrel több álláskereső elhelyezkedési esélyeit kívánja növelni az Európai Unió 29,8 milliárd forintos támogatásával az egyik idén befejeződő Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program (HEFOP) - közölte Réthy Pál, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szakreferense.

A programba a Munkaerőpiaci Alapból támogatott programok létszámán felül további 25 ezer álláskereső bevonását tervezték. A rendelkezésre álló források hatékony felhasználásával a 25 ezer helyett mintegy 35 ezren kaptak erre lehetőséget. A programba 2006. december 31-ig lehetett belépni, a jelenlegi év a megvalósítás záró éve.

A programba bevont 35 ezer személyből az egyéni komplex programjukat a múlt év végéig mintegy 15.700-an fejezték be. Azok száma, akik képzettséget, munkagyakorlatot szereztek, vagy elhelyezkedtek illetve vállalkozóvá váltak, elérte a 6.618-at, ezen belül 3.974-an tudtak elhelyezkedni. Ezek a számok az idei év során még gyarapodnak - jegyezte meg Réthy Pál.

Elmondta: a csaknem 35 ezer álláskereső komplex segítségnyújtásban részesült, többféle programelemben is részt vehettek. Így például a támogatott munkagyakorlat szerzésben 15.400-an, a különféle szakmai képzésekben 22 ezren, a munkavállalásra felkészítő tanácsadásban 12.800-an vettek részt.

A programban az egyéni felkészítés több más formáját is kínálták. Egyéni álláskeresési tanácsadásban 3.200 álláskereső vett részt, ennek csoportos formáját 4.100-an választották, a 3 hetes intenzív, gyakorlatorientált felkészítést nyújtó Álláskereső Klub foglalkozásain mintegy 1.000 álláskereső jutott hozzá fontos ismeretekhez. A vállalkozóvá váláshoz mintegy 700-an kértek segítséget.

A Munkaerőpiaci Alapból szokásosan finanszírozott aktív eszközök révén évente körülbelül 200 ezren kapnak lehetőséget arra, hogy részt vegyenek képzésben, bér-, járulék-támogatásban, közhasznú, közcélú vagy közmunkában, illetve egyéb támogatott foglalkoztatásban. A múlt évben például ez a létszám elérte a 235 ezret. A három év alatti 35 ezres többletlétszám ezt az éves létszámot egészíti ki, főként a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű, több figyelmet, segítséget igénylő személyeket bevonva a programokba.

Három célcsoport a programokban
Ezek egyike a pályakezdők csoportja. Ők sok esetben a gyakorlat hiánya miatt csak nehezebben tudnak elhelyezkedni. A gyakorlat megszerzését a hagyományos eszközök is segítik, így például a munkatapasztalat-szerzés támogatása, illetve a Start program járulékkedvezménye. Az európai uniós támogatással a programban résztvevő fiatalok egyrészt komplex támogatáshoz jutnak, illetve olyan szolgáltatásokhoz, mint a képzés alatti gyermekfelügyelet, a hozzátartozó gondozása, valamint a személyes mentori segítségnyújtás. Az őket fogadó munkáltatók a szokásosnál magasabb bértámogatást vehetnek igénybe, s nem kellett feltétlenül vállalniuk a támogatás nélküli továbbfoglalkoztatást.

A másik célcsoportot a tartósan munkanélküliek jelentik, azok a személyek, akik már legalább egy éve nem tudnak elhelyezkedni. A tartósan munkanélküliek mindig is speciális segítséget igényeltek, felzárkóztató képzést, támogatást az egész család helyzetének javításához, hosszabb távú mentori jelenlétet. Ezeknek a személyeknek sok esetben még alapfokú végzettségük sincs, vagy nem rendelkeznek szakmával, ha pedig igen, szakképzettségük elavult.

A programba bevont harmadik célcsoportot azok a személyek jelentik, akik segítség nélkül tartósan munkanélkülivé válhatnak. Ebbe a körbe tartoznak az inaktívak és azok, akik csoportos létszámleépítés során válnak munkanélkülivé. A felkutatásukhoz, munkaerő-piaci szerepvállalásuk elősegítéséhez a kiegészítő lehetőségek révén igénybe lehet venni a helyi civil szervezetek, együttműködő szervezetek segítségét. A kapcsolatfelvétel után az egyes személyek helyzetéhez igazított képzési, támogatási formákkal ebből a célcsoportból is sokan munkagyakorlatot szerezhettek, akár tartósan is el tudtak helyezkedni - hangsúlyozta Réthy Pál.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk