kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Szakemberhiány a rehabilitációs ellátásban

Magyarországon jelenleg 240 rehabilitációs szakorvos gyógyít. Európai összehasonlításban hazánk a kevés szakorvossal, de sok ággyal rendelkező országok között van - véli Dr. Bors Katalin, a Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő főigazgató főorvosa.

A rehabilitációs fekvő- és járóbeteg-ellátásban a szakemberszükséglet a páciens problémájának természetétől és összetettségétől függ, általában az ápoló és az orvos mellett legalább öt csoporttagra van szükség. Országos vonatkozásban azonban kevés az olyan ellátóhely, amely megengedheti magának financiálisan valamennyi teamtag alkalmazását, ráadásul vannak bizonyos szakmák - mint az ergoterápiás asszisztens, a logopédus, a lelkigondozó vagy a pszichológus -, amelyekből nincs megfelelő mennyiségű képzett szakember az országban - írja a Világgazdaságban publikált cikkében a főigazgató.

A szakemberhiány mellett sok helyen az építészeti, tárgyi feltételek sem adottak. Építészetileg alapvető lenne az akadálymentesség, valamint a csoportos terápiát lehetővé tevő helyiségek biztosítása. Kizárólag ezen feltételek megvalósulásával érdemes belevágni a szakrendelés egyébként sok esetben indokolt preferálásába - állítja Dr. Bors Katalin.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk