Megjelent: 6 éve

Nehézkes a generációváltás a KKV szektorban

Hogyan adja át a céget a vezető, ha kiöregedett; milyen megoldási lehetőségek vannak a generációváltásra, hogy biztos legyen a vállalat zavartalan működése; milyen félelmei és kételyei lehetnek egy vezetőnek, amikor kiadja kezéből az irányítást és kinek is kéne adnia? A BDO és a Opten kutatásából és Virágh Rajmund, a generációválltás és cégutódlás szakértőjén keresztül keressük a választ.

„A 90-es évek családi vállalkozásainak rövidesen szembe kell nézniük a generációváltással, hiszen a cégek vezetői lassan elérik a nyugdíjkorhatárt. A vállalat átadása azonban a tapasztalatok szerint korántsem olyan könnyű, 3-ból 2 vállalat nem éli túl az első generációváltást.” - hívja fel a figyelmet Virágh Rajmund, a Hammel&Hochreiter generációváltás szakértője.

Amikor elérkezik a vállalat átadásának a ideje a vezetők 74 százaléka a tulajdonlás megtartásával szeretné átadni a cégvezetést; 47% százalékuk családtagnak, 17 százalékuk a cégen belülről szeretne utódot találni, 10 százalékuk külső szakembert szeretne vezetőnek. Csupán 18 százalék azok aránya, akik megfelelő időben és feltételek között a cég értékesítésében gondolkodnak. - derült ki a BDO Magyarország és az Opten közös felméréséből.

Virágh szerint sem egyszerű a döntés, hogy ki a legalkalmasabb utód, mert a családi vállalkozások legnagyobb értéke és egyben legnagyobb kockázata is az a karizmatikus személyiség, aki létrehozta a vállalkozást, így nem meglepő, hogy felmerül a bizalom kérdése, hogy ki alkalmas arra, hogy ugyanolyan értékrenddel és tehetséggel képes legyen vezetni a céget. Mivel a gyerekek igen gyakran a családi vállalkozásban nőnek fel, nem meglepő, hogy csaknem a cégvezetők fele gondolkodik azon, hogy gyermekének, adja át az irányítást. Azonban mivel az utódok teljesen más emberek (még ha örököltek is szüleiktől a jó tulajdonságokból), az esetek túlnyomú többségében nem képesek ugyanúgy vezetni a céget, mint elődjeik. Stílusváltás, kultúraváltás és a szervezeti struktúra váltása is történhet ilyenkor, amire a szervezetet és az ügyfeleket, partnereket is fel kell készíteni.

„A biztonságos generációváltás érdekében amikor a cégvezető nyugdíjas korba ér, érdemes elválasztani a tulajdonosi és az operatív, ügyvezetői feladatköröket. Ha a cégutódlás és az eladás nem járható út, akkor az új ügyvezető választása az egyetlen lehetőség hosszú távon. A kiválasztás esetén a kutatásban résztvevők szerint a cég szakterületén való tapasztalat a legfontosabb, valamint, hogy lehetőleg a cégen belülről érkezzen. Az ideális jelölt életkora sem mindegy, minimum 33 maximum 49 éves, tehát legalább 10 év munkatapasztalattal kell rendelkeznie. Amennyiben nem sikerül időben megtalálni az utódot érdemes interim menedzserek bevonásával áthidalni az időszakot.” - mondja Virágh.

A generációváltásra való felkészülésben a felmért 200 családi vállalkozás vezetőinek fele tartja ajánlatosnak, hogy külső tanácsadó cég segítse a vállalatot. A tanácsadó kiválasztása során is megfigyelhető, hogy lefontosabb szempont a céggel kapcsolatos tapasztalat, valamint az, hogy a személy hazai hátterű legyen.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk