kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Partner és szenior ügyvéd egyszerre csatlakozik a Kapolyi Ügyvédi Irodához

2017 szeptemberétől két ügyvéddel bővül a hazai tulajdonú, de a European Law Firm tagjaként működő Kapolyi Ügyvédi Iroda. Habóczky Sándor és Gullai Péter ugyanattól a nemzetközi ügyvédi irodától érkeznek - derül ki a cég lapunknak elküldött sajtóközleményéből.

Dr. Habóczky Sándor a Schönherr budapesti irodájának partnereként tevékenykedett az utóbbi hét és fél évben, vezetése alá tartozott az ingatlanjogi, a szabályozott jogi/energiajogi és a peres szakmai csoport. Munkája során jelentős tapasztalatra tett szert komplex ingatlan tranzakciók, iroda-, kereskedelmi-, hotel- és logisztikai ingatlan beruházások és fejlesztések, valamint egyes cégfelvásárlások ingatlanjogi aspektusai terén - szakértelmét a Legal500 és a Chambers & Partners kiadványok is elismerik és említik.

Sándor korábban egy elsősorban hazai befektetőket támogató budapesti ügyvédi társulás egyik vezető tagja volt, illetve előzőleg több mint öt éven át a Baker & McKenzie magyarországi irodájában volt az M&A csoport ügyvédje.

Dr. Gullai Péter 2015 óta dolgozott a Schönherr budapesti irodájában, Sándor csapatában, ez idő alatt részt vállalt a szabályozott jogi (regulatory), energiajogi és ingatlan ügyletekben egyaránt. Korábban ügyvédként egy jelentős ingatlanfejlesztő csoportot, majd az ELMŰ-ÉMÁSZ és az MKB Bank jogi osztályát támogatta. Számos szakmai cikk és elemzés szerzője az ingatlanjog és az energiajog területén.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk

Baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az LMP a komáromi akkumulátorgyárban vasárnap történt baleset miatt - közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk