Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A NAV dolgozói megkapták emelt összegű fizetésüket

Az életpályamodell 15 százalékos fizetésemelést biztosít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak, az adóhatóság munkatársai már megkapták emelt összegű fizetésüket - írja az MTI.

A NAV életpályamodellje egyedülálló a közszolgálatban, nem tesz különbséget a civil és a hivatásos állomány között - hangsúlyozta Tállai András. Hozzátette, az életpályamodell speciális abban is, hogy a jogviszonyban eltöltött időn túl, annál nagyobb mértékben díjazza a kiemelkedő teljesítményt, a nagyobb felelősségvállalást, a nagyobb önállóságot és a szakmai fejlődést. Ezért a magasabb besorolású munkakörbe történő előlépésre kizárólag az érintett képzettsége, képessége, kompetenciái alapján van lehetőség.

A nagyobb felelősséggel és kockázatvállalással járó munkakörökben dolgozók közszolgálati pótlékot kapnak. A bűnelkövetők elfogásában is közreműködő speciális bevetési járőrök például 450 százalékos közszolgálati pótlékra jogosultak, a revizoroknak 200 százalékos mértékű pótlék jár - ismertette az államtitkár.

Az új bérezési rendszer elismeri a kockázatos munkakört és a több éves tapasztalatot, Tállai András példaként említette, hogy majdnem kétszer annyit - 350 ezer forintot - vihetnek haza most a határnál 15 éve szolgálatot teljesítő pénzügyőr járőrök, mint amennyit 2016 júniusában kerestek.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk