Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Gyilkosság áldozata lett Szlovákiában egy tényfeltáró újságíró

Feltételezhetően a munkájával összefüggésben gyilkolták meg azt a fiatal szlovák újságírót és élettársát, akiknek holttestét vasárnap éjjel találta meg a rendőrség nagymácsédi (Velká Maca) otthonukban. A kettős gyilkosság felderítéséhez vezető információkért egymillió eurós nyomravezetői díjat ajánlott fel a szlovák kormány - írja az MTI.

A meggyilkolt Ján Kuciak, aki az aktuality.sk szlovák hírportálnak dolgozott, tényfeltáró újságírással, azon belül leginkább adócsalással összefüggő bűnesetekkel foglalkozott. Pozsonyi sajtóinformációk szerint az újságírót korábban megfenyegették.

A 27 éves férfi és barátnője holttestét családi házukban találta meg a rendőrség a galántai járásban lévő Nagymácsédon, miután a nő családjától bejelentést kaptak arról, hogy napok óta nem tudják elérni a lányukat, akivel legutóbb múlt csütörtökön beszéltek. A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint mindkettőjük halálát egy-egy lövés okozta, a férfit a mellkasán, a nőt a fején érte a lövedék.

Tibor Gaspar a sajtónak elmondta: az elkövetés körülményei azt mutatják, hogy előre eltervezett gyilkosságról van szó, s ennek alapján, valamint a meggyilkolt Ján Kuciak munkaköréből adódóan és néhány, a nyomozás menete miatt jelenleg nem részletezhető megállapításból kifolyólag azt valószínűsítik, hogy a gyilkosságok indítéka a férfi újságírói munkájával lehetett összefüggésben.

Arra a kérdésre, hogy a házba erőszakkal hatoltak-e be, a rendőrfőkapitány a nyomozás érdekeire hivatkozva nem válaszolt. Azt azonban elmondta, hogy a gyilkossághoz használt fegyvert eddig nem találták meg.

A kettős gyilkosságot - amellyel kiemelt terjedelemben foglalkozik a szlovákiai média - az országos rendőrfőkapitány Szlovákiában "példátlan támadásnak" nevezte. Ugyanakkor megjegyezte: a részleteikben nem ismertethető körülmények arra utalnak, hogy egyedi esetről van szó. Az országos rendőrfőkapitány hangsúlyozta, az eset felderítésére a lehető legnagyobb erőket összpontosítják, annak kivizsgálásán a járási és a megyei rendőrséggel a nemzeti bűnüldözési ügynökség (NAKA) is együttműködik majd.

A gyilkosságot a három legfőbb szlovák közjogi méltóság, Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, több szlovákiai politikai párt, sajtóorgánumok és más szervezetek is nyilatkozatban ítélték el, az ügy mielőbbi kivizsgálását sürgetve. Robert Fico szlovák kormányfő azt írta állásfoglalásában, hogy ha bebizonyosodik, hogy Ján Kuciakot a munkájával összefüggésben gyilkolták meg, akkor az eset a szlovákiai sajtószabadság és a demokrácia elleni példátlan támadás lenne. Az eset mielőbbi kivizsgálását sürgetve egyúttal elutasította, hogy az ellenzék politikai tőkét kovácsoljon a tragédiából.

Ugyancsak elítélő nyilatkozatot adott ki Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője, aki a gyilkosság miatt érzett megdöbbenésének adott hangot, és felszólította a szlovák hatóságokat, hogy "teljes körűen, átlátható módon és gyorsan" vizsgálják ki az ügyet, és állítsák bíróság elé az elkövetőt és a felbujtót. "Ez mindeddig példátlan gyilkosság Szlovákiában. Megdöbbentette az állampolgárokat és a média közösségét, és sújtja a mi irodánkat is, mert Kuciak a partnerünk volt számos esetben" - írta.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk