kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 7 éve

Akinek a vakvezető kutyázás az álommunka

Mádli Szilveszter a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolát választotta, mert az az álma, hogy vakvezető kutyákat képezhessen, ezért a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Napon „helyet cserélt” az iskola kiképzőivel. Május 30-án kezdődött a fogyatékossággal élő emberek álomnapja.

images

Szilveszter kerámiákat készít, és azzal kedveskedett, hogy egy fali díszt hozott magával ajándékba a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola miskolci központjába. Belemelegedett a társalgásba, amikor saját kutyájáról mesélt, aztán, a munka kezdetekor is ilyen kitartónak mutatkozott, amikor végrehajtotta a kiképzőkre váró feladatokat.

Királyné Barkóczi Emese megmutatta Szilveszternek, hogyan kell feltenni a vakvezető kutya hámját, pórázát. Aztán a fiatalember lefedett szemmel követte a vakvezető kutyát, akivel egy kis gyakorlás után önállóan végig tudott menni a szlalompályán.

A szlalom feladat szerepe az, hogy kutya és gazdi, megtanulják közösen a jobbra-balra fordulatokat. Vagy ha egy kutya nagyon gyengén, bizonytalanul fordít, akkor a kiképzők például ezen a pályán is gyakorolnak vele. Ez a szituáció a kutya számára nagyon letisztult, és egyértelműen csak a fordításokra kell koncentrálnia. Néhány ilyen gyakorlás után kellő önbizalmat szereznek a kutyusok ahhoz, hogy határozottabban mutassák az irányváltásokat.

Bóbitával megismerkedni életre szóló élményt jelentett Szilveszternek. A hároméves labi olyan kunsztokat tud, hogy feladja az ötforintost, vagy tolat, és még csak nem is ezekért a látványosságokért számít oszlopos tagnak. Bóbita egy úgynevezett demó kutya, akivel azok a látássérült emberek találkoznak, akik bizonytalanok abban, hogy akarnak-e vakvezető kutyát, vagy nem. Vagyis Bóbita ismeri a vakvezető kutyák feladatait, és megmutatja, milyen érzést, élményt, szabadságot és kötelezettséget jelent kutyásnak lenni. Sőt, egyéb extrái vannak, a látó emberek kipróbálhatják vele a vakvezető kutyás közlekedést az alapítványt érzékenyítő programjain. Ebből is - abból is kapott ízelítőt az álom munkára kíváncsi Szilveszter is.
vakvezető


Nem csak beugróknak



„Az esélyegyenlőség miatt fontos kezdeményezés a Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” Tudjuk, hogy sokan képesek segíteni. Egy barátunk, aki mozgáskorlátozott, jön és segít a kutyák körüli mindennapos feladatok ellátásában. Csapatunk tagja egy fiatalember, aki a vizsgák előtt álló kutyák tudását méri fel a lehető leghitelesebb személyként, hiszen látássérült. A kutyák két hétre beköltöznek hozzá, és ezután derül ki véglegesen, hogy mennyire vállalják a felelősséget a saját döntéseikért” - mondta Lékáné Viszokai Katalin, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kiképzője.

Szilveszter érdeklődő volt és kedves, végigcsinálta, amit a kiképzők kértek tőle, és jutott idő labdázásra, kutyasimogatásra is.


Országossá nőtt a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program



Az eseménysorozatban május 30-án kezdődött Budapesten és több vidéki helyszínen. Ezt követően válthatják valóra álmaikat a fogyatékossággal élők, és pillanthatnak be álommunkájukba. Idén több mint 220 résztvevő és ugyanennyi munkáltató vett részt a programban.
vakvezető

A Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! a Salva Vita Alapítvány kezdeményezése, mely azoknak a fogyatékossággal élő embereknek szól, akik szeretnék kipróbálni álmaik munkáját és azoknak a munkáltatóknak, amelyek szívesen adnának nekik lehetőséget erre. A program Írországból indult "Job Shadow Day" néven, célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel - írta közleményében a Salva Vita Alapítvány.

A program 2015-ben indult Budapesten, 2016-ban hat városban vált ismertté, az elmúlt két évben közel 60 fogyatékos ember és csaknem ugyanennyi munkáltató kapcsolódott be a programba. 2017-ben a főváros mellett 13 civil szervezet közreműködésével 19 vidéki helyszínen több mint 220 résztvevővel rendezik meg a nyílt napot. Meggyőződésünk, hogy az integráció és a befogadás ügyét legjobban a személyes találkozások szolgálják és ezt hivatott elősegíteni a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! kezdeményezés” - mondta el Vég Katalin, az alapítvány ügyvezető igazgatója.

Többek között lovasterapeuta, orgonaépítő, csecsemőgondozó munkájába is bepillantást nyerhetnek a jelentkezők. A fogadóhelyek között szerepel a Magyar Tudományos Akadémia, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája, a Nemzeti Színház is.

A Neked MUNKA, nekem ÁLOM kezdeményezés újabb mérföldkövet jelent a fogyatékossággal élő emberek támogatásában és elfogadásában. A szervezők célja, hogy a kezdeményezés elősegítse a fogyatékossággal élők elhelyezkedését, hogy egyre többen tudjanak közülük a nyílt munkaerő-piacon elhelyezkedni.

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatja.

Fotó: Hagyacki Dorottya




  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk