Megjelent: 7 éve

Hatalmas béremelés jöhet a vendéglátásban

2018 januártól a mostani 180 ezer forintos szakmunkás-bérminimum helyett, akár 240 ezer vagy magasabb bérhez juthatnak a szállodaiparban és a vendéglátásban dolgozók. Az erről szóló kollektív szerződést akár már 2017 őszén aláírhatják - írja a Magyar Idők.

images

images

A 2015-ben még 122 ezer forintban meghatározott bérminimumot, 2018-ra a duplájára emelhetik, ezzel akarják megszüntetni az ágazatban jelentkező munkaerőhiányt - tudta meg a lap Hülvely ­Istvántól, a Turizmus-vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÁPB) társelnökétől.

"A turizmusban nem találkoztunk még ilyen méretű munkaerőhiánnyal, amelynek orvoslását markáns szemléletváltással kell kezdeni. Egy olyan ágazati kollektív szerződésen dolgozunk, amely a jövő évtől a legmagasabb bérminimumot biztosítja a szűkebb értelemben vett statisztikai ágazatban, azaz az szj-számok szerint besorolt vendéglátó- és a szálláshely-szolgáltatások területén" - mondta a lapnak a munka­adói oldalt képviselő ÁPB-társelnök, aki a Turisztikai és Vendéglátó Munka­adók Országos Szövetségének (VIMOSZ) alelnöke is.

A béremelés mellé garantált bérkiegészítést is ígérnek a dolgozóknak. A lap szerint a megállapodás mindenkire érvényes lesz, aki a kétoldalú bizottságban képviselteti magát, illetve aki önként csatlakozik. Jelenleg is van kollektív szerződés, amelyet még 2001-ben Matolcsy György terjesztett ki az ágazatra, most ezt fejlesztenék tovább. A szerződés nem csak az újoncokra lesz érvényes, hanem a régóta az ágazatban dolgozókra is.

Hülvely István szerint a jövedelmek kifehérítését célzó, drasztikus ágazati béremelés azért is lesz fontos versenyképességi tényező, mert rövid időn belül helyzetbe hozza a tisztességes adófizető cégeket a turizmusban köztudottan széles spektrumú szürkezóna szereplőivel szemben.

A szállodaszövetségnél úgy látják, itt az ideje, hogy fehéredjen a stratégiai ágazat, mert hiába bővül a tiszta piac és javulnak a turisztikai eredményeink, ezzel párhuzamosan nőne a szürke- és feketezóna is, azonban annak kiszolgálására nem áll rendelkezésre kellő számú munkaerő.

Hülvely István szerint az országos átlagnál vállaltan magasabb, bejelentett és adózott, vagyis tisztuló alapjövedelmek újra vonzóvá tennék az ágazatot az elvándorolt munkaerő számára.

Hülvely a borravalót jelentős forrásnak tekinti a "feketézésben", amit az általános szervizdíj kiterjesztésével lehetne láthatóvá tenni. Megjegyezte: a közvélekedésben kevésbé ismert, hogy évtizedek óta a borravaló után is adót kellene fizetni valamennyi területen, csak kevesen vallják azt be.

Fotó: Pixabay
Magyar Idők


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk