Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Lázár: a rendszerváltozás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a rendszerváltozás óta soha ilyen alacsony nem volt a munkanélküliség Magyarországon, mint most - írja az MTI.

images

Lázár János elmondta, hogy 2017 nyarán, őszén 4,44 millió ember dolgozott Magyarországon. Szerinte ez a szám egy év alatt óriási növekedést jelent úgy, hogy közben 58 ezer fővel nőtt a foglalkoztatás és 40 ezer fővel csökkent a közfoglalkoztatottak száma.

Hozzátette: Magyarországon a korábbi 54,5 százalékos foglalkoztatási ráta 68-69 százaléka változott; a munkanélküliség 4,1-4,2 százalékos.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 nyarán azt hirdette meg, hogy legalább egymillió új munkahelyet teremt. Az elmúlt hét évben sikerült ezt a vállalást teljesíteni, hétszázezer új munkahely jött létre - mondta. Mindenki dolgozik, aki akar - értékelt.

Kitért arra, hogy 2010-ben a munkanélküliség ráta országosan 11 százalék volt, a fiatalok munkanélkülisége pedig 30 százalék körül mozgott, utóbbi jelenleg 11 százalék körül van.

A miniszter elmondta azt is, kiemelt hatósági üggyé nyilvánították a kecskeméti Mercedes-gyár kapacitásbővítését, amelynek révén 2020-21-re 2500 új munkahely jön létre. Szeged, Békéscsaba, Debrecen, Győr és más települések esetében fejlesztik a regionális reptereket - közölte.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk