Megjelent: 5 éve

Igazságtalan az inflációhoz kötött nyugdíjemelés

A Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjastagozatának határozott álláspontja, hogy az öregségi ellátásokat nem lehet csupán az inflációhoz kötni, mert a munka világából visszavonult szépkorúak jelentős szerepet vállaltak abban, hogy az ország most milyen gazdasági teljesítményre képes.

Emiatt havi 23 ezer forintot vesznek ki a zsebükből azzal, hogy a nyugellátások összegének emelését csak az inflációhoz igazítják, s a bérek emelését, a GDP növekedését nem veszik figyelembe.

Miközben történelmi jelentőségű nyugdíjemeléssel menthetik meg a nélkülözéstől az uniós szinten az egyik legszegényebbnek számító román időseket, a magyar átlagnyugdíj az év elején kevesebb mint 135 ezer forint volt, két év múlva pedig várhatóan 142-143 ezer forint lesz abban az esetben, ha a jegybank által kalkulált infláció valósul meg, és a járandóság csupán a pénzromlás ütemével megegyezően növekszik.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjastagozatának vezetője mindezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy súlyos gondok vannak a hazai nyugdíjrendszer kapcsán is. Juhász László álláspontja szerint sok tízezer forintot vesznek ki évente a szépkorúak zsebéből azzal, hogy a nyugdíjakat mindössze az infláció mértékével megegyezően növelik, és nem veszik figyelembe a bérek emelkedését, illetve a GDP növekedését.

Amennyiben a korábban gyakorolt vegyes indexálással számolnak, a nyugdíjak reálértéken az utóbbi hat esztendőben több mint tíz százalékkal nőhettek volna - állítja Juhász László. Ezzel szemben - fogalmazott -, például 2016-ban több mint hét százalékkal nőttek a reálkeresetek, miközben a nyugdíjak 1,6 százalékkal emelkedtek. De a helyzet később sem változott: a 2017-es 11 százalékos reálbérnövekedés mellett 2,4 százalékkal kaptak több pénzt a nyugdíjasok, míg tavaly már kilenc százalék volt a különbség.

A MASZSZ nyugdíjastagozatának határozott álláspontja, hogy a sikerekből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell: ha nagyobb a GDP, s ha nőnek a reálbérek, a már inaktív korosztályok is igényt tarthatnak rá, hogy ennek megfelelően emelkedjék az ellátásuk összege.

uhász László kiemelte, hogy a MASZSZ évek óta kezdeményezi a vegyes indexálási rendszer visszaállítását. A társadalmi igazságosság ugyanis azt követeli - mondta -, hogy amikor jól megy az országnak, annak hasznából mindenki részesüljön. A nyugdíjasok is, hiszen a sikereket nagyrészt ők alapozták meg.

Ezzel szemben a nyugdíjastagozat számítása szerint 2013-hoz képest idén már átlagosan havi 23 ezer forintot veszítenek a nyugellátásban részesülő emberek azzal, hogy az ő járandóságuk most is csak az infláció mértékével megegyező mértékben emelkedik. A MASZSZ szerint ez méltatlan, elfogadhatatlan, és szembe megy a társadalmi szolidaritás eszméjével.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk

Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed

Bizonyos szociális ellátások és juttatások valamint pénzbeli ellátások igyényelhetők méltányossági alapon. Mikor igényelhető, kinek járhat... Teljes cikk

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét 2024-ben?

Akit az idei nyugdíjmegállapítás közvetlenül - már vagy még - nem érint, annak is érdemes legalább az alábbi lényegi összefüggésekkel... Teljes cikk