Szerző: Kovács Regina
Megjelent: 6 éve

Barista, cukrász, pék - új képzés a hallássérülteknek

Az ERASMUS + programban elindult a hallássérültek szakmai képzése. Egy olyan tananyagot fejlesztenek ki számukra, mely abban segít, hogy képességeiknek megfelelő területen helyezkedhessenek el. A programban lengyelországi és görögországi partnerszervezetek is részt vesznek, Magyarországon a Munka-Kör Alapítvány dolgozik a projekten, munkatársukat, Dubniczky Csillát kérdeztük a programról.

Magyarországon először indult el a hallássérültek, főleg siket emberek szakmai képzése és ezzel együtt akadálymentes betanításhoz szükséges tananyag fejlesztése a HORECA (Hotel - REstarurant -CAtering, azaz hotel-szálloda-vendéglátás) szektorban. A 2019-ig tartó projekt a nemzetközi ERASMUS + programban, konzorciumban valósul meg, melynek hazai partnerszervezete a Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért. A programban lengyelországi és görögországi szervezetek is részt vesznek. Az ERASMUS + program lényege a siket emberek tizenkét szakmára való betanítása a szállodaiparban és a vendéglátás területén.

A projekt fő lépései a következők:



  • munkaadóknak szóló kézikönyv elkészítése, mely bemutatja a siket emberek világát, kultúráját, szokásait, életét és a kommunikációs lehetőségeket, a munkahelyi környezet és kommunikáció akadálymentesítésének lehetőségeit

  • az egyes szakmákat bemutató tananyag kidolgozása és ezeknek a jelnyelvi, feliratozott változatának elkészítése oktatóvideók formájában, valamint a tizenkét szakmához tartozó szakmaspecifikus jelnyelvi szótár elkészítése.

  • mindez a partnerországok nyelvén jelenik meg, angolul, lengyelül, görögül és magyarul.

    Ezzel világszerte több ezer hallássérült munkavállalónak nyílik lehetősége szakmát tanulni, végzettséget szerezni és a képességeinek megfelelő munkát vállalni.

    A következő szakmákban dolgoztak ki tananyagot számukra:



    pincér asszisztens, csapos asszisztens, barista (kávékészítő mester), séf, kukta, cukrász, cukrász asszisztens, portás, pék, szobalány, karbantartó-asszisztens, kertész/medencetakarító.

    Minden partnerszervezet vállalta a szakmák részletes tananyagának kidolgozását. A Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért három szakma tananyagát dolgozza ki: pék, szobalány és kertész-medence karbantartó. A barista, a pék tananyaga már elkészült, ebben az időszakban fordítják.

    A kommunikációs akadályok leküzdhetővé válnak


    A Munkakör Alapítvány több száz szállodával és vendéglátó-ipari céggel vette fel a kapcsolatot és keresik a szakmai partnereket, akikkel együtt tudnak működni. Dubniczky Csilla, az alapítvány munkatársa szerint az első és legfontosabb feladat a kommunikáció fejlesztése, a beszédértés, a magyar nyelvtan szabályainak minimális ismerete, a szókincsfejlesztés, a szájról olvasás és igény szerint a jelnyelv tanulásának szorgalmazása. Nagyon fontos lenne, hogy hallássérült hallássérülttel is jól tudjon kommunikálni a mindennapi munkavégzés során. A siket embereket elsősorban azzal tudják támogatni, ha figyelnek rájuk, „emberszámba” veszik őket.

    Számos esetben kiderült, hogy a siket és nagyothalló embereknek van helyük a munkaerőpiacon - a legismertebb Weisz Fanni fotómodell, szépségkirálynő, aki szép sikereket ért el -, azonban a többségük nehezen tud elhelyezkedni. Vagy azért, mert nincs még gyakorlata, vagy azért, mert a munkaadó tart az alkalmazásától, ugyanis nem ismeri pontosan, hogy milyen problémákkal küszködik, s azt gondolja, hogy a kommunikációt nem fogja tudni megoldani vele.


    Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
    1. oldal - Barista, cukrász, pék - új képzés a hallássérülteknek
    2. oldal - Nagy segítség volna a tananyagfejlesztés
    • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

    A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

    Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

    Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

    Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

    A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk