Megjelent: 7 éve

Startup verseny egészségügyi innovátoroknak 50 ezer euróért

Egészségügyi újításokkal foglalkozó start-upok, kis- és középvállalkozások számára írt ki versenyt az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által életre hívott és támogatott EIT Health. Az EIT Health a világ egyik legnagyobb egészségügyi innovációs kezdeményezése. Magyarországról két kategóriában nevezhetnek az érdeklődők.

Az InnoStars Awards április 30-ig várja azon - prototípussal már rendelkező - projektek és start-up vállalkozások jelentkezését, amelyek új, innovatív termékkel vagy szolgáltatással szeretnének megjelenni a piacon. A szintén április végén záruló European Health Catapult kategóriában olyan - a piacon már bevezetett termékkel rendelkező - kis- és középvállalkozások versenghetnek, amelyek európai piacra szándékoznak belépni. A beérkezett pályázatokat szakértők bírálják el, majd a legjobbak bemutathatják termékeiket, szolgáltatásaikat nagyvállalatok képviselőinek, innovátoroknak és befektetőknek, akik felkészítik a csapatokat a piacra lépéshez szükséges további megmérettetésekre is. Akik jelentkeznek a versenyre, automatikusan bekerülnek a Francia Intézet által rendezett 2017. június 15-16-án megrendezésre kerülő Smart Health programba is.
Korábbi start-up verseny győztese azóta életeket ment meg, nemzetközi karriert futott be

Az EIT Health tavalyi verseny kiírásának egyik győztese, az 50.000 eurós díjazásban részesülő HandInScan csapat egy olyan digitális rendszert fejlesztett, amely alkalmas az egészségügyi dolgozók kézfertőtlenítési eljárásának közvetlen és objektív kiértékelésére. A kórházi fertőzések bárkit elérhetnek, 7% esélyünk van kórházi fertőzésre még a fejlett világ kórházaiban is, holott a helyes kézhigiénével a kórházi fertőzések legalább 30%-a megelőzhető. Egy átlagos európai kórház 300 000 eurót költ a megelőzhető kórházi fertőzések kezelésére. A HandInScan által kifejlesztett szkenner a kézmosás azonnali kiértékelését egy speciális kézfertőtlenítőszer eloszlásának kimutatásával teszi lehetővé, amihez a felhasználóra ártalmatlan, UV-A fényű megvilágítást használ. Az objektív eredményt a kézről készült képek számítógépes kiértékelésével valósítja meg a rendszer. A készülék az egészségügyi intézményekbe való integrálással védelmet nyújt a páciensek és az egészségügyi személyzet számára is, közvetve motiválva őket a megfelelő és gyakori kézmosás alkalmazására. A rendszert 17.000 kórházi dolgozón tesztelték és 17 országban került már sor az eszköz telepítésére. A csapat célja további piacok meghódítása. Termékük rengeteg elismerést kapott, többek között a „European Young Innovator of the Year”, az „Innovact Campus Award 2011”, illetve az „ICPIC Innovation Academy Award”nemzetközi díjakat.


Mit nyerhetnek a pályázók? Mire használhatják a nyereményüket?



A versenyben való induláshoz nem szükséges önrész. A verseny kiírója, az EIT Health célja az egészségügyi innováció és a nemzetközi együttműködés erősítése valamint jelentős számú új innovatív termék és szolgáltatás piacra vitele. Az innovációs projektek és akcelerátor szolgáltatások mellett hangsúlyos szerepet kapnak az ezeket kiegészítő oktatási programok is, melyek első sorban a vállalkozói ismeretek gyakorlati elsajátítását támogatják.

Az InnoStars Awards kategória legjobb 20 nevezője 7000 euró értékű csomagot nyer, melyet üzleti tervük fejlesztésére, üzleti modelljük tökéletesítésére költhetnek, illetve tréningeken vehetnek részt, hogy minél meggyőzőbben tudják ötletüket nemzetközi vállalatok vezetői és a média képviselői előtt prezentálni. A kidolgozott üzleti tervek újabb értékelésen vesznek részt és a legjobb 8 számára az EIT Health lehetőséget biztosít vezető egészségügyi szakemberekből álló nemzetközi zsűri előtti bemutatkozásra, ahol akár 30.000 euró is elnyerhető a termék vagy szolgáltatás piaci bevezetésére.

A European Health Catapult kategóriában biotech, medtech, vagy digitális egészségügy szakterületen díjazott projektek képviselői üzletfejlesztésre és nemzetközi hálózat fejlesztésre költhetnek 50.000 eurót, és olyan nagyvállalatok vezetőinek mutathatják be elképzeléseiket, mint például GE Healthcare, Philips, Roche, Siemens, IBM, SAP és más vezető egészségügyi piaci szereplők. A kiválasztott projekteknek lehetősége nyílik az EIT Health oktatási és inkubációs szolgáltatásainak igénybevételére, valamint a hálózat tagjaival történő kutatási, fejlesztési és piaci együttműködés kialakítására, végül pedig kvalifikálhatják magukat a 2017 novemberében Londonban megrendezésre kerülő EIT Health Summit-ra, ahol befektetők, kockázati tőke társaságok és az európai média különféle képviselői előtt mutathatják be terméküket.

További információ itt található.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk