kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Az előrejelzéseknél jóval kevesebb munkahelyet telepítenek máshová a londoni bankok

Az előrejelzések által valószínűsített több tízezernél jóval kevesebb, négyezernél nem sokkal több munkahelyet készülnek külföldre telepíteni a londoni City pénzügyi szolgáltató cégei a brit EU-tagság megszűnése után a Financial Times becslése szerint - írja az MTI.

A londoni gazdasági napilap a City 15 legnagyobb bankjának legutóbbi vezetői nyilatkozataira, illetve tucatnyi bankvezetővel készített saját interjúira alapozva arra a következtetésre jutott, hogy a londoni nagybankok összesen 4315 állást telepítenének külföldre.

A Deutsche Bank londoni befektetési részlege, amelynek egyik vezetője nemrég négyezer munkahely áttelepítését helyezte kilátásba, a Financial Times becslése szerint valójában csak 350 állást vinne el a Cityből. Ez a Deutsche Bank londoni alkalmazotti állományának 5 százaléka.

Jamie Dimon, a JP Morgan elnök-vezérigazgatója már a brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - népszavazás előtt szintén négyezer londoni munkahely áttelepítését helyezte kilátásba arra az esetre, ha Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból. A JP Morgan londoni központjában jelenleg 16 ezren dolgoznak. A Financial Times csütörtöki elemzése szerint azonban a cég londoni részlegéből áthelyezett állások száma inkább 700 körül lehet a Brexit várható időpontjáig, 2019 tavaszáig.

A lap szerint ugyanakkor egyes bankvezetők továbbra sem zárják ki, hogy a brit EU-tagság megszűnésének hosszabb távon drámai hatása lehet a City pénzügyi központjára. Rob Rooney, a Morgan Stanley International vezérigazgatója a Financial Timesnak kijelentette: nem az a lényeg, hogy mi történik a Cityben a Brexit másnapján, "a történet mindig is arról szólt, hogy mi lesz 3-5 év múlva". Ezt a véleményt nagy londoni elemzőházak is osztják.

Az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég modellszámításai szerint a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő citybeli üzleti aktivitás 40-50 százalékkal zuhanna, 18-20 milliárd font (6500-7200 milliárd forint) bevételkiesést és 31-35 ezer munkahely megszűnését okozva a londoni pénzügyi szolgáltatási szektorban. Ez azonban csak a közvetlen hatás lenne, a tovagyűrűző másodlagos hatások miatt még további 14-18 milliárd font bevétel és 34-40 ezer munkahely kerülhet veszélybe. A legrosszabb forgatókönyv szélsőértékhatása így akár 38 milliárd font (csaknem 14 ezer milliárd forint) bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével is járhat a Cityben az Oliver Wyman londoni elemzői szerint.

Egy másik elemzőház, a Centre for London ugyanerről összeállított tanulmánya szerint ha London pénzügyi központja elveszíti hozzáférését az Európai Unió egységes belső piacához, az 70 ezer citybeli pénzügyi szolgáltatási munkahely megszűnéséhez vezethet.

A cég szerint ez katasztrófával érne fel, mivel London teljes exportján belül a pénzügyi és egyéb kapcsolódó szolgáltatások exportjának értéke eléri az évi 100 milliárd fontot (csaknem 36 ezer milliárd forintot), a londoni gazdaság teljes exportjának 50 százalékát.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Lehet távmunkázni, csak előléptetés nem jár érte

A világ egyik legnagyobb technológiai vállalatának tartott Dell új irányelvei szerint nem jár előléptetés azoknak a munkavállalóknak, akik nem... Teljes cikk

Sok vezetőt hozhat nehéz helyzetbe az új bevándorlási törvény

Sok hazai vállalatnak okoz problémát, hogy vezető vagy magas pozícióban lévő külföldi kollégáik papíron igazolt végzettség hiányában az új... Teljes cikk

Így változik a munkavállalási engedélyek kiadása Magyarországon 2024-ben

A 2024-es év fordulópontot jelent a magyar munkaerőpiac történetében. A munkavállalási engedélyezési rendszer átalakulása nem csak új... Teljes cikk