kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Halálos helyettesítés: füstölögnek a britek

Egy nigériai születésű német orvos tragikus hibája két éve téma a brit egészségügyben. Daniel Ubani helyettesíteni érkezett a szigetországba, ám első munkanapján véletlenül túladagolta a fájdalomcsillapítót, és páciense pár órával később meghalt. A vita tárgya: szabad-e egy másik uniós tagországból érkező orvost helyi vizsga nélkül alkalmazni?

A nem EU-s orvosokat alaposan ellenőrzik


Az Ubani-ügy sok szempontból precedensértékű: rávilágít arra, hogy a munkaerő szabad áramlása olykor problémákat is rejthet, és ezekre a hatóságoknak jobb idejekorán felfigyelniük. Felülbírálhatja-e egy helyi hatóság a külföldi orvos szaktudását és nyelvtudását? Az EU szerint nem, ám a britek szerint erre bizony szükség lenne. Egy nem uniós országból érkező orvosnak például nemcsak nyelvvizsgát kell tennie, hanem egy háromórás, komoly szakmai teszten kell átverekednie magát, klinikai gyakorlaton kell részt vennie, valamint 16, egyenként ötperces minipróbán is meg kell felelnie. (Tavaly a jelentkezők közel ötven százaléka megbukott).
Ezzel szemben egy bármely uniós tagállamban diplomázott orvos nyugodtan ki-be járkálhat az országba, és minden további nélkül beteghez engedik. Ki hallott már ilyet? – füstölög Hamish Meldrum, a Brit Orvosi Szövetség elnöke – írja a Népszabadság.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk