kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Még mindig sok a jogsértő taxis

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) folyamatosan ellenőrizi a személytaxi-szolgáltatásokat, ennek során 2017-ben több mint száz alkalommal tárt fel viteldíjjal kapcsolatos visszaéléseket - írja a Világgazdaság.

A trükkök a régiek: árdrágítás, órapörgetés vagy hiányzik a taxizáshoz szükséges engedély, esetleg nincs a gépjárműben POS-terminál vagy utastájékoztató, de olyan sofőr is akadt, aki megtagadta az ellenőrzést - írja a lap.

2017-ben a BKK több mint száz alkalommal talált visszaélést, és ennél is több panasz érkezett be hozzájuk az utasoktól, leginkább túlszámlázás miatt.

A BKK ellenőrzéseket végez, intézkedési joga nincs, viszont intézkedési indítványokat tesz a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságoknak - hangsúlyozta a társaság a lapnak. Súlyos jogsértésnek számít - amelynek elkövetése miatt a hatóság leveteti a rendszámot, és bevonja a forgalmi engedélyt -, ha valaki a megfelelő engedélyek nélkül végez személytaxi-szolgáltatást, míg például rendőrségi feljelentéssel járó szabálysértés/bűncselekmény a taxióra befolyásolásával elkövetett csalás, az utasok megkárosítása.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint szankcionálni kell az elkövetőket, és el kell tiltani a piactól azokat, akik nem oda valók.

Fotó: Pixabay
Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk