Megjelent: 5 éve

Új vezérigazgató az AutoWallis élén

Ormosy Gábort nevezte ki vezérigazgatójának a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában jegyzett AutoWallis Nyrt. – adta hírül a privatbankar.hu.

A pénzügyi és vállalatirányítási tapasztalatokkal rendelkező szakember feladata, hogy segítse a régiós autós vállalat hosszú távú stratégiájának kidolgozását, valamint növekedési terveinek megvalósítását.

A privatbankar.hu emlékeztet: az AutoWallis új részvényeit februárban vezették be a BÉT-re, és a társaság vezetése májusra dolgozza ki ötéves stratégiáját, melyben azzal számolnak, hogy a csoport ebben az időszakban megduplázza tavalyi 70,2 milliárd forintos árbevételét.

Ormosy Gábornak nem ismeretlen a Wallis Csoport: tranzakciós és stratégiai tanácsadói tapasztalataira építve 2004-től a Wallis Autó Holding pénzügyi igazgatójaként, majd vezérigazgatójaként dolgozott az autós üzletág reorganizációján, ezt követően pedig a Wallis Csoport pénzügyi igazgatói feladatait látta el.

privatbankar.hu



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk