kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Tíz százalékkal emeli a béreket a Penny Market

Nem alkalmazza az új túlóratörvény szabályait a Penny Market sem a jövőben, csak, ha a dolgozó kéri. A tízszázalékos béremelés mellett pedig havi 14 ezer forintnyi kafetériát is biztosít. Más élelmiszerláncok is jelezték, hogy átlagosan 10 százalékos béremelést adnak.

images

A Penny Market Kft.-nél az előző évhez hasonlóan idén is 10 százalékos béremelést terveznek, a béren kívüli juttatások rendszerét is fejlesztik, 2019. január 1-től a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók havonta 14 000 forint értékű, SZÉP-kártyán elérhető juttatásban részesülnek - közölte az áruházlánc.

Kiemelték, hogy a Penny Market nem emeli meg a kollektív szerződésben meghatározott túlmunkakeretet, erről a társaság állapodott meg az üzemi tanácsával és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével. Ugyanakkor megjegyezték, hogy ha valaki kéri, a cég lehetővé teszi számára évente akár a 400 óra túlmunka vállalását is. A Penny Market 1996 óta van jelen az országban, 218 üzlettel, valamint 3 logisztikai központtal rendelkezik, amikben összesen több mint 4000 munkatárs dolgozik.

Az Auchan Retail Magyarország korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy jelentős mértékben nő a nem vezető beosztású munkatársak alapbére, amelyhez emelkedő prémiumok és béren kívüli juttatások is tartoznak. Utóbbi a teljes munkaidőben dolgozóknál idén eléri a bruttó 91 ezer forintot.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. összesen 7,5 milliárd forintnyi béremelést jelentett be 2019-re. A bérmegállapodásról szóló korábbi közlemény szerint a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben, valamint a logisztikai központokban a kezdő alapbér minimuma havi bruttó 220 ezer forintra nőtt. Vásárlói kedvezményt a Spar is kínál, emellett továbbra is biztosítja alkalmazottai számára a 13. havi juttatást és a hűségprogramot. Utóbbi évi 100 ezer forintról 120 ezer forintra nőtt, így havonta bruttó 10 ezer forint bérkiegészítést jelent, SZÉP-kártyára pedig a munkaviszony kezdetétől függően 40 és 100 ezer forint juttatást utalnak.

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. korábbi közleménye szerint a társaság 10,88 százalékkal emeli a heti 40 órás munkaidőben dolgozó, kezdő pénztáros és logisztikai alkalmazottak fizetését, amely így havi 301 900 forintra nő.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk