Megjelent: 20 éve

Munka- és életkedv vesztetten az íróasztal mögött

Már nem a régi kedvvel jár dolgozni? Gyakran fáradt, fásult, ingerlékeny? Már a hétvégékkel sem tud mit kezdeni? Ha igen, akkor a kiégés, angol szóval burn out ejtette rabságba, ahonnan némi segítséggel és lelki váltással ki lehet kerülni. Ha minden rendben, akkor sem árt megtudni, mit érdemes elkerülni, vagy min kell egy-egy vészjósló jel után változtatni. Kiss István pszichológust kérdeztük.

F. Péter egy magyarországi multinacionális cégnél dolgozik középvezetőként. Két éve nagy tervekkel érkezett a vállalathoz, lelkesen vetette magát a munkába, ám mostanra úgy érzi, a felsővezetés akadályozza őt tervei megvalósításában, és a részleg működésének javításában. Míg korábban a dolgozni vágyás bizsergető érzésével érkezett a munkahelyre, mára fáradt, kedvetlen, ingerülten szól munkatársaihoz és a szabadidejével sem tud mit kezdeni. "Valószínűleg hamarosan elmegyek a cégtől, mert sem a munka, sem a körülöttem levő emberek nem motiválnak", foglalta össze Péter kissé rezignáltan érzéseit.
"Péter a burn out tipikus tüneteit viseli magán", adott gyors helyzetelemzést Kiss István szakpszichológus, az ELTE tanára.

Ügyfélszolgálatosok, középvezetők, üzletkötők: résen lenni

Hogy mi is pontosan a burn out? Magyarul kiégést jelent, mely elsősorban érzelmi kiégést jelent. "A munkahelyen akkor kerülhetnek a munkatársak ebbe a depresszív állapotba, ha belefáradnak a munkába, elveszítik motivációjukat, nem érzik azt, hogy maguk alakíthatják a cégen belüli folyamotokat, a napi stressz mellett külső körülmények döntenek a sikerről és kudarcról", mondta a pszichológus.
Kiss István veszélyeztetettnek tartja azt a réteget, amely naponta emberekkel tartja a kapcsolatot, például az ügyfélszolgálatosok, a tanárok, az eladók, az üzletkötők vagy a középvezetők. Szintén könnyen a burn out foglyai lehetnek a perfekcionisták, akik nehezen dolgozzák fel a bizonytalanságot vagy csapatban dolgozva a mások miatt bekövetkezett hibákat.
A kiégéshez kapcsolódó tünet a sivár, kiüresedő magánélet. A baráti szálak lazulnak, a családtagokkal sokszor feszültté válik a viszony, kikapcsolódásra egyre kisebb az igény, a lehetőség.

Tömeges leépítés után a cégnél: nagy az egészségügyi kockázat

A motiváció és a munkakedv elvesztését számos tényező elősegítheti: a cég rossz piaci helyzete, a főnök diktatórikus vezetési stílusa, az irreális célkitűzések és érdekes módon a tömeges leépítés utáni munkahelyi légkör is. Utóbbira finn kutatók világítottak rá a finn közalkalmazottak körében végzett vizsgálatban. Azoknál a dolgozóknál, akiknek kollégáit menesztették az intézményből, sokkal több pszichés valamint szív- és érrendszeri betegség alakult ki, a szívinfarktus kockázata az ötszörösére emelkedett.
"A tömeges leépítés után a cégnél maradt dolgozók elbizonytalanodnak, úgy érzik, ők is bármikor az utcára kerülhetnek. Elmegy kedvük a munkavégzéstől, viszont a munka mennyisége, a terhelés és ezzel együtt a napi stressz a leépítés miatt növekszik", kommentálta a vizsgálati eredményt Kiss István.

Bízzunk tudásunkban! Ügyeljünk a kikapcsolódásra!

A pszichológus a kiégés megelőzésére, illetve kezelésére a következő tanáccsal szolgál: "Tudatosítsuk szakmai kompetenciánkat! Ha külső okból nem működik valami, ne személyes kudarcként fogjuk fel a történést. Ha belefásultunk a munkába, próbáljunk átmenetileg más részfolyamatot végezni, ha erre lehetőség nyílik. Próbáljuk meg szétválasztani a munkát és a magánéletet, keressük az apró örömöket az életben! Ha egy-egy hétvége alatt képesek vagyunk feltöltődni, akkor jó úton járunk. Ha azonban hosszabb távon szeretnénk munkahelyünkön dolgozni, akkor örömünket kell újra meglelni a munkában."

Amit a főnök tehet a burn out ellen

A munkaadók változatos munkaszervezéssel, rotációs rendszer kialakításával, a munkatársak véleményének kikérésével, a döntési folyamatba való bevonásával, a dolgozók munkájának elismerésével, személyük fontosságának hangsúlyozásával, valamint ingyenes kikapcsolódási, sportolási lehetőségek megadásával tehetnek sokat a beosztottak kiégésének megelőzésére vagy kezelésére.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk