A középiskolások a klasszikus foglalkozásokról sem tudják, hogy melyik milyen munkát takar

Ritka csend fogadott a Kubik Közösségi Iroda alagsorába lépve. Főleg akkor szokatlan ez a némaság, ha tudjuk, hogy középiskolások egyhetes nyári táborának az egyik helyszínén vagyunk. Aztán persze kiderül, hogy – mivel éppen két programelem közti szünet van – elmerültek az infokommunikációs eszközeikben.

Kiállnak, beszélnek, megfogalmaznak

Amiben más ez a kis, 16 fős társaság, hogy a nyilvános beszéd képzés óra kezdetekor a kérésre elteszik a telefonokat, és a szünetig nem is nyúlnak hozzá. Aki foglalkozott már ezzel a korosztállyal, az pontosan tudja, hogy ezt a figyelmet a legnehezebb kivívni. De nemcsak abban mások ezek a fiatalok, hogy a retorikát hajlandók a „nyomkorászás” elé helyezni, és a 35 fokos kánikulában egy irodában képzik magukat a strand helyett.
Minden nap más helyszínen
Csúsz István, a retorika tréning előadója - a Prezi Magyarul egyik alapítója - feltesz egy alapkérdést: Miért fontos retorikával foglalkozni? A válaszok alapján is látszik, ezek a fiatalok egészen mást, máshogyan gondolnak a világról. Van, aki szerint azért kell a nyilvános beszéddel foglalkozni, hogy a gondolatainkat pontosan adjuk vissza, másik résztvevő arról beszélt, ha egyszer majd rétorok lesznek, akkor beszélni kell mások előtt, és van, aki azt gondolja, hogy mivel a beszéd a legrövidebb út két ember között, ezért ezt a csatornát mindig nagyon gondosan kell kezelni.

Az óra során, bemelegítés után „elevator speech-et” kell nyomni. A tinédzserek 1 percben számolnak be a nyilvános beszéddel kapcsolatos tapasztalataikról. Mindenki előtt beszélnek, és nyilvánosan kapnak visszajelzést is.

Az első jelentkező nagyon jól ad elő. Nyitottan kommunikál, tartja a szemkontaktust, érthetően, szépen beszél. Miri – ahogy később, a szünetben elmondta – tudja magáról, hogy jó a plénum előtt, és szeret is beszélni. A történetére válaszként érkező vélemények is ugyanezen a színvonalon vannak: kerettartásról, hangerőről, sugalmazott magabiztosságról, erős testbeszédről, és jó tempóról beszéltek a fiatalok.

Sorban egymás után álltak ki, és kapták a visszajelzést, ami mindig támogató, de soha nem elvakult. Olyan kulturális elem ez, amihez nem szokott hozzá Magyarországon szinte senki sem. „Ez az egyik hangsúlyos eleme ennek a tábornak, hogy megtanítsuk a fiatalokat visszajelzést adni”- mondta Barta Nikolett, az „Így dolgozunk mi” című projekthét egyik alapítója és főszervezője.

A nyilvános beszéd az a készség, amiben mindenkinek – legalábbis valamilyen szintig – fejlesztenie kell magát, hiszen akár munkavállalóként, vállalkozóként, vagy akár diákként számtalan esetben ki kell állni, és el kell mondani a fontos dolgokat magunkról. Ezzel ezek a fiatalok már tisztában vannak, és tanulni szeretnének. Mindenfélét.

Nem „lebutított verziót” kapnak

Lisa 17 éves, Bajáról érkezett a programhétre, Budapestre. Mindenképpen tanulni akart valami érdekeset, hasznosat a nyáron. Német kéttannyelvű gimnáziumba jár, jövőre érettségizik, és ő az egyik, aki nagyon magabiztosan kommunikál nyilvánosan és négyszemközt egyaránt. A program során délelőtt készségfejlesztő, ismeretbővítő programokon vesznek részt a diákok, délután pedig egy társadalmilag értékes projekten dolgoznak, közösen. Liza éppen ezt a kettősséget szereti a legjobban. Nagyon érdekes helyekre mennek, és igazán komoly szakemberek tartanak a számukra előadásokat. „ Pontosan felismerhető az, aki nem tart jó előadást. Nincs mögötte a szenvedély, és nem köt le minket”- határozta meg az elvárásokat a lány. De az „Így dolgozunk mi!”-ben nincs ilyen előadó. Meg is kapja a figyelmet mindenki.

Regi Salgótarjánból érkezett, ő is 17 éves. Ő már a tavalyi projekthetet is a Facebookon figyelemmel kísérte, és már akkor eldöntötte, hogy amint lehet, jelentkezik. Nagyon tetszenek neki azok a startupok, közösségi irodák, „cool helyek”, amiket meglátogatnak. Nem is tudta, hogy ennyire pezseg az élet, és ez most nagyon inspiráló a számára.
Itthon is meg lehet találni a megfelelő munkakörülményeket
Barta Nikolett maga is egy coworking irodában, a KAPTÁR-ban dolgozik. Ott azt látta, hogy mindenki szereti a munkáját, és boldogan dolgozik. Ugyanakkor a közoktatásban, és az egyetemeken nem ezt a mintát mutatják a felnövekvő generációknak. Ő maga a Corvinus Egyetemen végzett, aminek sok szempontból a mai napig hálás, de magát a munkavégzéshez szükséges tudást, és a számára fontos kereteket nem ott találta meg, hanem a KAPTÁR-ban, ahol gyakornokoskodott.

„Igazából még azt sem tanulják meg az iskolában a gyerekek, mivel is foglalkoznak a klasszikus foglalkozásokat űző emberek, nemhogy azt, hogy mi mindent lehetne dolgozni. Ezért döntöttünk úgy 2014-ben a párommal, Major Zoltánnal (Pepével), hogy elkezdünk egy mentoring programot, amelynek a során szakemberek segítségével, hiteles, erős saját történeteiken keresztül mutatjuk be a munka világát a fiataloknak. Sokan állnak úgy az érettségi környékén, hogy nem tudják, merre indulhatnak el. Az ő motivációjukon akartunk lendíteni egy nagyot.”

Akkor 14 fiatallal, 7 hónapon át, szakkör-szerű keretek közt kezdetek el foglalkozni. „Azt szerettük volna, ha szembesülnek ezek a tizenévesek azzal, hogy nem csak azokban a foglalkozási keretekben lehet gondolkodni, ami most létezik, hanem bármit megálmodhatnak maguknak. Ráadásul, éppen a hazai szakember-gárda mutatta meg azt is, hogy nem is kell elmenni, hiszen itthon is van lehetőség, meg lehet találni”- sorolta az érveket Nikolett.

Nemcsak nagyon jó visszajelzések érkeztek erre a kezdeményezésre, hanem új igény is: legyen nyáron tábor!

50 órás közösségi munkáról nyílt levél

A szervezés elején megkeresték azokat a cégeket, amelyek innovatív módon működnek. A nagyobbak húzónevek közül a Google, a Ustream, a Skyscanner rögtön segített. Szakértővel, helyszínnel, sok kis aprósággal.

Megszületett a koncepció is. Az egy hetes tábor délelőttjein fontos készségeket fejlesztenek, délután pedig egy társadalmilag hasznos, „ütős”, saját produktumban megnyilvánuló projekten dolgoznak. Az egyetlen kikötés az volt, hogy olyan témáról kell szólni, ami őket érinti. Ez az 50 órás, érettségi feltételként megjelenő, közösségi szolgálat hasznos eltöltése volt.

A diákok értelmes munkát, őket partnernek tekintő szervezeteket szeretnének, és ezzel kapcsolatban egy nyilvános felhívást állítottak össze az akkori köznevelési államtitkárnak. Ennek lett visszhangja is, amely még egy kerekasztal-beszélgetésig is eljuttattatta az ügyet. De azt tapasztalták, hogy egyrészt a szereplők cserélődése, másrészt a diákok elfoglaltságai miatt, egy idő után elhalt a nagyszerű kezdeményezés.

Mindenesetre a videót hétezren megnézték, rögzítve lett az, amit a fiatalok erről a témáról gondolnak, és ez a gondolat a társadalmi párbeszéd részévé vált. Maga a tábor meg ismert lett.

Ezen kívül már rövidtávon is megmutatkozott az a hatás, amit a fiatalok gondolkodásmódjára hatásként gyakorolt. „ Ez a 16 fiatal megismert olyan embereket, akik szeretik a munkájukat”.

Niki testvére, a szintén középiskolás Barta Gábor megalkotta a tábor ”himnuszát”. Önkéntesen, kreatív ötlettől vezérelve begyűjtötte a tavalyi résztvevőktől a záróesten a legjellemzőbb meghatározásokat. Ezt szövegbe „tette”, és elrappelte. Érdemes meghallgatni, főleg annak, aki ezzel a generációval főállásban, vagy 0/24-ben foglalkozik.

Idei téma: a felvidítás

Nem volt kérdés, hogy idén is megrendezik a tábort. Most már szűrni is tudták a jelentkezőket, hogy csak az jöjjön, aki tényleg hasznosítani tudja a tanultakat. A motivációs levél, és telefonos interjú alapján döntötték el a szervezők nemcsak a részvétel lehetőségét, de azt is, ki kapja az 5 támogatott helyet. „Olyan fiatalokat vártunk, az adott korosztályból, akik nyitottak, fejlődni szeretnének, és azt hiszem, ez megint összejött”- mondta Niki.

A jó szűrés, és a demokratikus, „azonos szemmagasságban” való működésmód az első perctől könnyűvé tette az együttműködést. Az első nap a résztvevők megalkották a saját házirendjüket, és azóta nem kell a fegyelmezéssel foglalkozni. Ami kevés szabály van, azt ők maguk mondták ki, és tartják be. Náluk nincs szükség arra, hogy a szünetekről, ebédidőből „összehalásszák” a résztvevőket, mert pontosan mindig ott vannak a kezdéskor. Támogatóak, figyelnek egymásra. Még az úton is úgy kelnek át, hogy megnézik, a legutolsónak is sikerült-e átjönnie.

A készségfejlesztési programok része az említett retorikán kívül a napi jóga, az időmenedzsment tréning, a design thinking, az önismeret, de kapnak virtuális valóság tréninget, tudatos pénzügyekről szóló képzést, tudatos social media a használatáról tudnivalókat.

Az idei projekt eredménye egy olyan vírusvideó, amelyben a fiatalok Budapest belvárosában kreatív módon igyekeznek a vállalkozó szellemű járókelők felvidítására nemzetiségtől, kortól és nemtől függetlenül. A belvárosban a Vörösmarty téren az emberek maguk vállalkoztak arra, hogy anélkül, hogy tudnák, mi fog velük történni, lehunyják egy percre a szemüket, és ki sem nyitják, amíg véget nem ér a rájuk záporozó pozitív gondolatok sorozata.



Fotók: ÍgyDolgozunkMi