Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Magyar startup cégeket támogatnak

A Startup Campus Berlin program, amely az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. kezdeményezésére jött létre a kelet-közép-európai régióból és Magyarországról 28 startup cégnek teremti meg a külpiacra jutás lehetőségét Berlinben - írja az MTI.

Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette: a programot a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. InnoTrade programja, az Enterprise Hungary Nonprofit Kft., valamint a Berlinbe kiutazó, a jelentkezést követően a Kft. mentorai által kiválasztott startupok csapatai közösen finanszírozzák.

Kovács Zsolt közölte: a régió és Németország szoros gazdasági kapcsolata miatt választották a program első állomásának Berlint. Ha a projekt sikeres lesz, a jövőben Londonban, az Egyesült Államokban és Ázsiában is indítanak majd hasonló kezdeményezést.

Arról is beszámolt, hogy a program elindítása előtt a berlini magyar nagykövetség és helyi német partnerek segítségével felmérték a német főváros piacának jellegzetességeit, és ennek megfelelően határoztak meg 7 olyan iparági területet, ahol a magyar és a régiós stratupok sikert érhetnek el.

A hét iparági területnél példaként említette az életminőség javítását célzó, valamint az orvos-beteg kapcsolatot befolyásoló innovációkat (Digital Health), a házhoz szállítással összefüggő megoldásokat (Food
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk