kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Készülhetnek az ellenőrzésre a pékek, cukrászok és vagyonvédők

Idén a sütő- és cukrászipari tevékenységet folytató vállalkozások körében tart majd célvizsgálatokat a munkaügyi hatóság, de sok ellenőrzésre számíthatnak a személy- és vagyonvédelem területén dolgozó cégek is. A korábban bejelentés nélkül foglalkoztató társaságok 80 százaléka újabb ellenőrzésre számíthat - írja sajtóközleményében a Deloitte.

images

Idén az elmúlt évekhez hasonlóan a munkaügyi hatóság kiemelt figyelmet fordít a munkaügyi ellenőrzések hatékonyságának növelésére, ezért elsősorban a nagy létszámú munkavállalót foglalkoztató vállalkozások ellenőrzésére fókuszál. Ezen a körön belül is kiemelt figyelemmel fogja vizsgálni a fokozott védelemre szoruló munkavállalók (fiatalkorúak, terhes, nemrégen szült, anyatejet adó nők és szoptató anyák, idősödők, megváltozott munkaképességűek, mozgáskorlátozott vagy egyéb testi fogyatékos munkavállalók) foglalkoztatási körülményeit, valamint a pihenőidő és az éves fizetett szabadság munkavállalók részére történő jogszabályoknak megfelelő biztosítását.

Míg a korábbi években a mezőgazdasági, építőipari kivitelezési és kereskedelmi tevékenységek, valamint a kölcsönzött munkavállalók munkakörülményeinek vizsgálata állt fókuszban, addig 2019-ben a munkaügyi hatóság elsősorban a sütő- és cukrászipari tevékenységet folytató vállalkozások körében fog célvizsgálatot tartani. Emellett a vizsgált munkáltatók legalább 10%-a a személy- és vagyonvédelem területéről fog kikerülni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a korábbi évek fókuszterületei lekerülnének az ellenőrzési térképről, ugyanis a korábban bejelentés nélkül foglalkoztató munkáltatók 80%-a számíthat utóellenőrzésre.

Az eddig felsorolt munkáltatókon kívül fokozottan számíthatnak ellenőrzésre a veszélyes munkaeszközt, anyagot és technológiát alkalmazó, zajjal, kéz-karrezgéssel, veszélyes anyagokkal/keverékekkel, rákkeltő vagy mutagén anyagok expozíciójával, biológiai kóroki tényezők jelenlétével járó tevékenységet folytató munkáltatók, amelyek jellemzően az építőiparban, a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban és az egészségügyben működnek. Ilyen munkáltatóknál történő ellenőrzés során a munkaügyi hatóság kiemelten fogja vizsgálni a munkabiztonsági és munkaegészségügyi előírások betartását is.

„Tapasztalataink szerint a munkaügyi hatóság leginkább olyan munkáltatókat von ellenőrzés alá, amelyek az általános munkarendtől eltérő munkarendben, így például többműszakos vagy megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztat munkavállalókat, illetve munkaidőkeretet alkalmaz vagy többes foglalkoztatás történik, azaz több munkáltató által létesített munkaviszonyban foglalkoztat munkavállalókat. A hatóság által kezdeményezett munkaügyi ellenőrzések mellett azonban számos olyan esettel is találkozunk, amikor az ellenőrzés munkavállalói vagy munkavállalói érdekképviseleti szerv bejelentésének kivizsgálására indul. Az ilyen jellegű bejelentések leggyakoribb kiváltó oka a munkavállaló és a munkáltató között a távolléti díj és/vagy a bérpótlékok számításával és kifizetésével kapcsolatos elszámolási vita” - mutatott rá dr. Majoros Gábor T., a Deloitte Legal ügyvédje.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk