kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Munkavédelemi hiányosságok szinte minden ágazatban vannak

A korábbi évekhez hasonlóan tavaly is az építőipari, építőanyag-ipari ágazatban dolgozók tevékenykedtek a legveszélyesebbnek tartott körülmények között. Bár kismértékű javulás van, az alvállalkozók továbbra sem akarnak a munkavédelemre költeni - cikkezik a Napi Gazdaság.

A sokrétű vállalkozói szintnek "köszönhetően" az építőipari ágazatban a munkát ténylegesen elvégző alvállalkozó szinte semmit sem fordít munkavédelemre - mondta Mandrik István, az Országos Munkavédelmi Bizottság tagja, a PBSZ Kft. ügyvezető igazgatója. Csupán néhány nagyberuházás esetében mondható el, hogy a területeken folyó munkavédelem és annak koordinációja megfelelő színvonalú. Ám mégsem ez a jellemző, sokkal inkább az, hogy a tervező cégek nem foglalkoztatnak biztonsági és egészségvédelmi koordinátorokat, az ellenőrzött munkáltatók pedig nem rendelkeznek biztonsági és egészségvédelmi tervekkel. A művezetők eltűntek, vannak helyettük építésvezetők, akiknek azonban még az alapvető munkavédelmi ismeretei is hiányoznak.

Az építőipar technikai fejlődése ugyanakkor a munkahelyi kockázatok csökkentését eredményezi, hiszen egyre biztonságosabb, profibb megoldásokat alkalmaznak. A probléma többnyire akkor keletkezik, amikor a javításokat, karbantartásokat jellemzően külső cégekkel végeztetik el. Itt viszont már egyre több szabálytalanságot követnek el, főleg a védőburkolatok, védőrácsok szerelését követő nem megfelelő visszahelyezések, illetve azok elmaradása miatt.

A sütőiparban számos cég szerzett be új gépeket az elmúlt időszakban, amivel hozzájárultak a munkavédelmi helyzet javulásához.

Hiányosságok, kisebb problémák szinte minden ágazatban vannak
Az élelmiszeriparban az egyes iparágak a magas műszaki követelmények miatt általában megfelelnek a munkabiztonsági előírásoknak, ám itt is van két probléma: a kölcsönzött munkaerő és a feketemunka. A tapasztalatok alapján bizonyosan kijelenthető, hogy ezeket az embereket nem látják el megfelelő védőfelszereléssel, a pihenőidő, pihenőnap nincs biztosítva számukra, és az oktatásukra, betanításukra sem fordítanak annyi energiát, mint a bejelentett munkásokéra.

A pozitív tendenciák közé sorolható, hogy a közlekedés, szállítás, járműjavítás szakágazatban megfelelő a munkabiztonság, sőt néhány cég esetén az átlagosnál sokkal jobb.

A magyar mezőgazdaság területén szélsőséges különbségekkel és különböző színvonalú munkaeszközökkel találkozhatunk. Az egyes gazdálkodó szervezetek általában csak támogatások megszerzésével tudnak fejlesztéseket megvalósítani, ezért nagyon sok múlik a munkáltatók pályázási készségén.

A villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás területén tavaly majdnem ötödével kevesebb munkabaleset volt, mint a megelőző évben. Kisebb hibáktól eltekintve az áramszolgáltatóknál jól szervezett, fegyelmezett munka folyik, azonban a villamosenergia-iparban dolgozó nagyszámú alvállalkozónál szinte minden területen tapasztalhatók különféle munkabiztonsági hiányosságok.

Romlott a helyzet az egészségügyben és az oktatás területén
Az egészségügyi és szociális ágazathoz tartozó épületek esetében pénz hiányában elmaradtak a karbantartások, vagy csupán a meghibásodott eszközök kijavítására korlátozódtak. Az intézmények zömében a munkabiztonság helyzete összességében kismértékben romlott: egyes területeken tovább nőtt a balesetek száma (például mentőszolgálat, betegszállítás).

Az oktatási ágazatban szinte egyáltalán nem történt fejlesztés. A tanműhelyekben elavult gépeket üzemeltetnek, minimális karbantartással, a védőberendezések műszaki állapota pedig a biztonság határát súrolja - derül ki a Napi Gazdaság cikkéből.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk