Szerző: Viniczai Andrea
Megjelent: 7 éve

Hogyan biztosítsunk eredményes tréninget a kollégáinknak?

Manapság rengeteg típusú tréning érhető el. A cégek nap mint nap használják őket problémáik megoldására és vállalati hatékonyságuk növelésére. A kérdés csupán az, hogy a tréningek széles palettájából, hogyan lehet kiválasztani a tényleg hatékonyakat, melyek egyedi megoldást kínálnak mindennapi kihívásainkra, és illeszkednek a dolgozók tanulási ritmusához.

Egy 2015-ös globális felmérés szerint csak az USA-ban 160 billió dollárt, míg világszerte 356 milliárd billió költöttek tréningekre egyetlen év alatt. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy az eredmények sok esetben nem hozták a várt ROI-t (Return on Investment, azaz a befektetés megtérülésének rövidítése), és nem vezettek jobb szervezeti teljesítményhez sem, mert a munkavállalók idővel visszatértek a megszokott kerékvágásba, a régi szokásaikhoz, módszereikhez, gondolkodásmódjukhoz.


Mi a helyzet itthon?



A magyarországi Cegos szintén 2015-ben végzett egy átfogó kutatást a vállalati tréningekről. Az itthoni vizsgálat legfőbb megállapítása az volt, hogy a képzésre fordítható idő, és az egy főre jutó képzési büdzsé is egyre csökkent a cégeknél. Viszont olyan új technológiák jelentek meg a piacon, amelyek olcsón elérhetőek, akárcsak a tréninganyagok, amiket szinte végtelen mennyiségben és filléres áron beszerezhetőek. Egy másik tény, hogy változott a fejlesztésben résztvevők felkészültsége, kora és földrajzi elhelyezkedése, és ezzel együtt nőtt az igény a személyre szóló, alkalmazható tudás iránt. A tréninget megrendelő vállalatoknál pedig fokozódott az igény a tréningprogram hatékonyságának mérése iránt.


A jövő már itthon is elkezdődött



A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a tréningmódszerek alkalmazásában csökkent a face-to face tréningek jelentősége, valamint a tantermi tréningek szerepe. Egyre inkább teret nyertek az on-line tanulási formák, azonban nem váltották ki teljesen a személyes találkozást, mert van, ami online egyszerűen nem működik. A blended tréningek (face-to face + e-learning) szerepe pedig továbbra is változatlan. Ami kiderült még, hogy hasonlóan a világ tanulási tendenciáihoz, itthon is van igény az olyan egyedi, személyre szabott tréningekre, amelyek bármikor és bárhol elérhetőek a résztvevők számára. A Cegos erre a növekvő szükségletre válaszul alkotta meg online learning platformját, a Deck-et. Fejlesztésénél figyelembe vették, hogy az on-line formák szerepe a tréningeken folyamatosan növekszik, és a személyes találkozások száma csökken. Ha mégis személyes találkozásra kerül a sor, az inkább workshop, coaching jellegű. A résztvevők autonómiája is egyre növekszik, a tréning és a projektmunka, illetve a napi tevékenységek egyre inkább összekapcsolódnak. Olyan képzési platform jött létre, amely egyedi igényekre szabható, és könnyen adaptálható, alkalmazható.


Próbáljuk ki személyesen



Annak ellenére, hogy a piacon már jó néhány éve elérhetőek online kurzusok és tréningek, sokan még mindig nem ismerik ezeket, és idegenkednek a digitális képzésektől. Vezetőként azonban érdemes személyesen kipróbálni valamilyen online képzést, hogy megbizonyosodjunk a módszer előnyeiről és hatékonyságáról. De milyen új technológiák és megközelítések léteznek a tréningszakmában?


LMS (Learning Management System)



Ez egy tanulásszervezési rendszert működtető számítógépes szoftver, melynek segítségével számítógépes hálózaton (lokális, globális) kapcsolódó szolgáltatások révén személyre szabott tanulási folyamat végezhető és szervezhető. A keretrendszerek az oktatás tartalmának közreadását, a résztvevők és a képzés menedzselését, az oktatáshoz tartozó kiegészítő tevékenységek végrehajtásához nyújtanak segítséget.
Legismertebb rendszerek: Moodle, Saba, Netg, Forma LMS


MOOC (Massive Online Open Course)



Tömeges nyílt online kurzusok. Olyan webes kurzusokat sorolunk ide, amelyek a korlátlan részvételt és online hozzáférést biztosítanak a neten keresztül egy egyetemi előadáshoz, általában ingyenesen. Legismertebb kurzust kínáló oldalak: edx.org, coursera.org


COOC - Corporate Online Open Course



Ugyanaz a szisztéma, mint a MOOC-nál, de ez a rendszer vállalati dolgozók képzésére szolgál.


SPOC - Small Private Online Course



Itt kis csoportokat alkotnak, igényre szabott oktatáshoz.


De mégis mitől lesz kifizetődő egy tréning?



A tréningprogramok csak akkor lehetnek a dolgozói fejlesztés hatékony eszközei, ha a fejlesztő folyamat csupán egyik lépéseként tekintünk rájuk, és nem az egész folyamatként. A tréning összeállításánál figyelembe kell vennünk a szervezeti struktúrát, stratégiát, kultúrát és a felsővezetés működését. A tréning kiválasztásánál fókuszáljunk az előzetes felmérésekre, szervezet-diagnosztikára, valamint az utánkövető és tudatosító programokra a fenntartható változás, és a valódi attitűdformálás érdekében. Ha szorosan együttműködünk a tréning kialakításában a tréningszervező szakemberekkel, olyan egyedi képzést tudunk biztosítani munkavállalóink számára, amely hatékonyan támogatja őket mindennapi munkájukban és a vállalati eredményességet is elősegíti.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk

Több mint 50 ezer "akkumulátor szakembert" képeztek ki

Több mint 50.000 munkavállaló számára fejeződött be az a szakképzés, amelyen a résztvevők a gyorsan fejlődő akkumulátoripari értékláncban... Teljes cikk