Megjelent: 7 éve

Konfliktusokhoz vezethet a nyári szabadság

A nyári időszakban rengeteg konfliktust okozhat a nyári szabadság kivétele, vagy ha a vezető rábízza az alkalmazottakra a helyettesítés megoldását. Pedig a gondok jó része tervezéssel és odafigyeléssel elkerülhető lenne - írja a Világgazdaság.

A Munka Törvénykönyve (MT) egyértelműen fogalmaz a szabadságokat illetően - emlékeztet a lap. Gyakori, hogy a vezető ráhagyja az alkalmazottakra a helyettesítések megoldását, illetve ehhez köti a szabadság kiadását. Pedig a vonatkozó törvények kimondják, hogy a helyettesítést, a munka átszervezését és a feladat delegálását a munkáltatónak kell megoldania és erről írásban kell tájékoztatnia a dolgozóit.

Segíthet, ha mindkét fél proaktívan áll hozzá a problémához és egy naptárban együtt vezetik, hogy ki mikor tervezi kivenni a szabadságát. Ez akár a vezetőség számára is megkönnyíti a helyettesítés megszervezését a nyári időszakban. Szabadságkalkulátorunkkal könnyen kiszámolható kinek mennyi szabadnap jár.

A tervezhetőséget segíti az is, ha a munkáltató jidőben átgondolja, milyen feladatokat kell végrehajtani a nyári időszakban, felméri ezek szakember és időigényét. Ennek a tudásnak a birtokában nem kell az utolsó pillanatig várni a szabadság kiadásával.

Előfordulhatnak olyan esetek, amikor az élet felülírja a rugalmas munkáltató terveit is. Ilyen helyzet lehet, ha a cég kénytelen szabadságról visszarendelni az alkalmazottait. Ezt megteheti akkor, ha olyan rendkívüli helyzet adódik, melyet kizárólag így tud megoldani és ezt bizonyítani is tudja. Fontos tudni, hogy ilyen helyzetben a cég köteles megtéríteni az összes felmerülő költséget, amellyel a meghiúsult nyaralás jár, legyen az lemondott szállodai szoba, lefoglalt repülőjegy, benzinköltség, de ide tartozhat akár a bébiszitter napidíja is, aki a visszarendelés ideje alatt gyermekünkre vigyáz.

Fotó:Pixabay
Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk