kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 7 éve

A vasútnál nem az állami társaságok dolgozói a legkiszolgáltatottabbak

A vasúti közlekedési alágazatban, ahol 50 ezer embert foglalkoztatnak, nem az állami vállalatoknál dolgozók a legkiszolgáltatottabbak. Azoknál van kollektív szerződés, ami jelentős mértékben szabályozza a foglalkoztatási feltételeket, és az a cél, hogy minden társaságnál így legyen. Ezért kell megkötni az ágazati kollektív szerződést, amire 2017-ben sor kerülhet - mondta lapunknak Halasi Zoltán, a VDSZSZ elnöke.

Közös fellépést terveznek a kormányzati szervekkel a vasutas szakszervezetek, arra alapozva, hogy a 2017-es bértárgyalásokon sikerrel jártak. Ezért egy az állami vállalatokat és dolgozóikat összefogó, a foglalkoztatásukkal kapcsolatos egyeztető fórumot hozzanak létre. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSZSZ) elnökét kérték fel arra, hogy kezdje meg az egyeztetéseket a lehetséges közreműködőkkel, mindenekelőtt a további érintett munkavállalói érdekképviseletekkel.


Miért van szükség a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumára?



Azért, mert az állami vagy részben állami vállalatok munkavállalói és munkáltatói között jelenleg nincs érdekegyeztető fórum. Az állami vállalatok munkáltatói a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségében (STRATOSZ) tömörülnek, a munkavállaló érdekképviseleteit pedig most kell összefognunk. Az egyeztetés szükségességére mutatott rá például az is, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelés vonatkozott az állami vállalatok 200 ezer munkavállalójára is, és emiatt 80 milliárd forintot kellett ide csoportosítani, hogy a bérfeszültségeket feloldja.

Későn ébredt rá a kormány, hogy vannak érintett állami vállalatai?

A MÁV-nál például 12 ezer embernek emelkedett a fizetése a minimálbér és garantált bérminimum miatt, és egy hierarchiára épülő rendszerben a szakmai tudás szerinti különbségeket ki kell fejezni a bérekkel is, különben megrendül. Ez a probléma más ágazatokban is fennáll, ami arra mutat rá, hogy hatékonyabb széles körben, több ágazatot összefogva tárgyalni ezekről a kérdésekről az állami szférában.

Milyen vállalatokhoz tartozik ez a 200 ezer munkavállaló?

Két nagy csoport van. Egyrészt az állami cégeknél dolgozó 120 ezer munkavállaló jogainak garantálását fogja biztosítani az az ágazati kollektív szerződés. A MÁV csoport, a VOLÁN vállalatok, a Posta és a Vízművek dolgozói adják e létszámot, a fennmaradó 80 ezer munkavállalót körülbelül 170 cég adja.
vdszszHalasi Zoltán szerint meg kell kötni az ágazati szerződéseket

A munkáltatói oldalon is megvan a kellő arányú képviselet?

A STRATOSZ lefedettsége elegendő ehhez. Vezetőségében ott vannak a MÁV, a Posta és a Volán vezetői is.

Mennyire van előkészítve a vasúti közlekedési alágazatban a kollektív szerződés megkötése?

A vasúti közlekedési alágazatban, ahol 50 ezer embert foglalkoztatnak, teljesen kész van, azaz van ágazati kollektív szerződés tervezetünk. A munkáltatókkal meg kellene állapodni több kollektív szerződésben, amely után lehetősége lenne az illetékes miniszternek, hogy kiterjessze az egész alágazatra.

Mi az oka annak, hogy a vasútnál kész állapotban van az ágazati kollektív szerződés?

A vasúti áruszállítás már évek óta liberalizált, ezért az ágazatban működő cégek most már úgy látják, hogy védekezniük kell azok ellen a nem állami tulajdonban lévő cégek ellen, amelyek veszélyeztetik a piaci pozícióikat, például azzal, hogy letörik az árakat. Ezt részben a törvénytelen foglalkoztatás miatt tehetik meg, ennek emel majd gátat a minden munkáltatóra és munkavállalóra érvényes ágazati kollektív szerződés. Ezért hajlik ennek megkötésére például az áruszállítással foglalkozó Rail Cargo is.

Várhatóan mikor köttetik meg az ágazati kollektív szerződés?

Ebben az évben.

Mit kaphatnak konkrétan ettől a szerződéstől a munkavállalók?

Minden vasúti közlekedési alágazatban dolgozóra egyformán fognak vonatkozni a Magyarországon hatályos törvények, nem lehet őket több munkára kötelezni, nem kerülhetnek abba a helyzetbe, hogy rosszabb körülmények között dolgozzanak. A munkavállalók érdeke, hogy egyenlő feltételek mellett dolgozzanak. Az a cél, hogy az se fordulhasson elő, hogy több pénzért átcsábítják egy másik munkahelyre, ahol viszont nem tartják be a pihenőidőket, túlhajtják, veszélyeztetik az egészségét. Az állami társaságoknál van kollektív szerződés, ami jelentős mértékben szabályozza a foglalkoztatás feltételeit, de az a cél, hogy minden társaságnál legyen. Ennél lehet majd többet adni, de kevesebbet nem.

Fotó: Szilágyi Ádám
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk