Szerző: Illyés Bence
Megjelent: 6 éve

A Bibliából az irodába - egy növekvő trend, a sabbatical bemutatása

Úgy tűnik, új idők járnak a céges munkaerőpiacon is, nem kis részben alighanem az új mentalitású fiatal generáció munkába lépésének köszönhetően. A friss trendek és a lehetséges új irányok egyik jó példája az itthon még jobbára ismeretlen sabbatical, ami egy fontos lépés lehet egy humánusabb, a dolgozók lelkivilágával is jobban törődő munkakörnyezet megteremtéséhez.

Bár a nyugati vállalati kultúrának már évtizedek óta része, főképp az utóbbi évtizedben kezdtek el egyre többen élni a sabbatical nyújtotta lehetőségekkel, elsősorban a nagyvállalatok menedzserei közül, az érdeklődéssel együtt az igénybe vevők köre folyamatosan bővül. De miről is van szó pontosan?

A sabbatical ötlete egészen a Bibliáig nyúlik vissza. A Mózes könyvében olvasható előírás szerint minden hetedik évben a termőföldet „pihenni” kell hagyni, azaz abban az évben tilos vetni, szántani és aratni, hiszen a földnek is szüksége van felfrissülésre, regenerálódásra. Ezt az évet nevezik smíta évnek, aminek előírásait Izrael vallásos közösségei egyébként a mai napig megtartják. A sabbatical, ha nem is szó szerint, de ezt az alapvető elgondolást importálja a céges világba, ahol a vállalatok egyik legfőbb problémája pont a dolgozóik, elsősorban a menedzserek, vezetők kiégése és motiválatlanná válása a többéves munka után. A feszített tempó és a teljesítménykényszer hosszútávon szükségszerűen mindenkinél a kiégést, a kreativitás elvesztését és nem mellékesen a magánélet elhanyagolását eredményezheti, amely éppúgy nem érdeke a vállalatnak, ahogy természetesen a dolgozóknak sem. Ennek orvoslása lehet a sabbatical jelentette, ha nem is feltétlenül egyéves, de mindenképp több hónapos, fizetett vagy fizetés nélküli alkotói szabadság.
sabbatical 18 02 06Az alkotói szabadságra mehetünk azzal a céllal is, hogy kreativitásunknak adjunk teret

Nem csak szabadság, annál sokkal több



Érdemes az elején tisztázni: a sabbatical nem egyszerűen szabadság vagy vakáció, mégpedig több okból sem. A pusztán a pihenést szolgáló szabadsággal ellentétben ugyanis a sabbaticalt elsősorban az önfejlesztést szolgáló meghatározott céllal, tervekkel vehetjük igénybe, amely terveket a munkáltatóval is előre leegyeztetünk. Ebben az esetben általában a munkakörhöz nem feltétlenül szorosan, de valamilyen módon kapcsolható készség (például nyelvtudás) elsajátítását szokták megcélozni, amit aztán a munkahelyre visszatérve a cég számára is kamatoztatni tudunk. Ez a készségfejlesztés azért is hasznos, mert a dolgozó a megszokott, esetleg megunt környezetéből kilépve új célokat, motivációkat tud kapni általuk, amelyek segítségével friss lendülettel és új perspektívák birtokában tud majd visszatérni dolgozni. Az alkotói szabadságra mehetünk azonban más célokkal is, sokan szeretik utazásra, a családi kapcsolatok ápolására, kreatív tevékenységekre vagy akár önkénteskedésre felhasználni, és vannak olyanok is, akik elsősorban egészségmegóvásból élnek a lehetőséggel. Egy kis szünet azonban mindenképp jó alkalom arra is, hogy valamilyen formában közelebb kerüljünk magunkhoz, átértékeljük eddigi életünk vagy nyugodtabban hozzunk döntést a jövőnkről. A döntés csak rajtunk áll, hogy miként hasznosítjuk ezt a több hónapos időszakot.

A sabbatical lehetőségével az alkalmazott általában több (kb. 4-10) év folyamatos munkaviszony után élhet, és nem számít bele az évi rendes szabadságába. Hossza a bibliai példával ellentétben ritkán egy egész év, leginkább 2 és 4 hónap között szokott váltakozni, de ez cégenként és pozíciónként is eltérő lehet. Viszont akárcsak a megvalósítandó célkitűzések, a szabadság időtartama is nagyban függhet a felettesekkel való közös megegyezéstől, így ha jó érveink és hasznos programunk, célunk van, valamint a cég is fontos beosztottként kezel minket, abban az esetben akár az egy év is lehet realitás.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A Bibliából az irodába - egy növekvő trend, a sabbatical bemutatása
2. oldal - 1-2 év spórolással már összejön egy hosszabb szünet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk