Megjelent: 7 éve

Díjazták a fogyatékosság-barát munkahelyeket

Évről évre nő a Fogyatékosság-barát Munkahely címre pályázó cégek száma. 2016-ban huszonnyolc munkáltató vehette át az elismerést. A díjat azok a munkaadók kaphatják meg, amelyek nyitottak a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatására, és folyamatosan fejlesztik a toborzásukkal, foglalkoztatásukkal és megtartásukkal kapcsolatos gyakorlatukat.

A Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést azzal a céllal, hogy támogassa az álláskereső, fogyatékkal élő emberek és a munkáltatók egymásra találását, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását - írják közleményükben.

A Nemzeti Színházban rendezett díjátadón az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarországon, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen osztotta ki a díjakat. Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a díjátadón elmondta, a fogyatékos emberek számára a munka rengeteget jelent, önállóságot, egzisztenciát tudnak teremteni ezen keresztül. A mai alkalom azért ünnep, mert a munkaadók esélyt teremtenek azzal, hogy alkalmazzák őket, közösséget vállalnak. Az államtitkár hozzátette, hogy az elmúlt hat évben duplájára emelkedett a fogyatékossággal élők körében a foglalkoztatási ráta.

Idén huszonnyolc cég, köztük nagyvállalatok, közép- és kisvállalkozások, civil szervezetek és költségvetési intézmények vehették át az elismerést. Kilenc szervezet először pályázott a díjra, tizenkilenc megújította két évvel korábban elnyert pályázatát, öten pedig különdíjban részesültek. A cím jelentőségét jól mutatja, hogy az Auchan, az Adient Mezőlak Kft. és a Szerencsejáték Zrt. negyedszer, az EON Hungária Zrt., az Eurest Étteremüzemeltető Kft, a Magyar Posta Zrt és a Nolato Magyarország Kft. harmadszor pályázott és nyerte el az elismerést. Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője kiemelte, ezek a cégek elindultak egy úton, amelyen olyan értékeket találnak, melyek megváltoztatják gondolkodásmódjukat, véleményüket, és gazdagítják az egész szervezet kultúráját.

A pályázattal pénzjutalom nem jár, feladat viszont igen. Két éven át, igazolható módon fejleszteni kell a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának gyakorlatát a vállalaton belül. A díjazottak jogosulttá válnak a Fogyatékosság-barát Munkahely logó használatára, amely kifejezi, valamint láthatóvá és kommunikálhatóvá teszi a cég fogyatékos emberek iránti elkötelezettségét. A visszajelzések azt mutatják, hogy amelyik szervezet figyelmet fordít az esélyegyenlőségi szempontok betartására és nyitottá válik a fogyatékkal élő munkavállalók foglalkoztatására, ott jelentősen megnő a cég presztízse, és a meglévő munkatársak hangulatát és lojalitását is pozitívan befolyásolja. Emellett a díjazott egy olyan munkáltatói közösség része lesz, mely az információ-, tudás és tapasztalatcsere, valamint a jó gyakorlatok megismerése révén hozzájárul a szervezet további fejlődéshez.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk