kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Cafeteriamegvonást alkalmazhat a munkáltató a béremelés miatt

A trükköző munkaadók a rájuk kényszerített béremelés miatt ugyanannyival vágták meg a béren kívüli juttatásokat, amennyivel a bért növelni kellett - 168 óra.

images

images

Kártyás Gábor munkajogász a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában azt mondta: a munkáltatónak kétségtelenül van mozgástere, és megteheti, hogy nem ad cafeteriát vagy csökkenti annak mértékét - írta a 168 óra.

Ha valakinek a munkaszerződésében az alapbéren felül szerepel a cafeteria, akkor azt nem változtathatja meg a munkáltató egyoldalúan, csak akkor, ha a cafeteriát a munkáltató egyoldalú kötelezettségvállalás alapján adta.

(A kötelezettségvállalás legfrissebb munkatörvényi változatát a következő linken tekintheti meg a HR Portalon)

A munkajogász közölte: a garantált bérminimum a teljes munkaidő ledolgozására jár, ha valaki részmunkaidőben dolgozik, akkor csak az időarányos részét kapja meg. Ezért a munkáltatók azzal próbálkoznak, hogy a munkavállaló már csak részmunkaidőben dolgozik, ezért nem fizetik meg neki a garantált bérminimum teljes összegét. Ez azonban biztosan szabálytalan, mert a munkavállaló tudta és beleegyezése nélkül nem lehet belőle teljes állású munkavállalóból részmunkaidős munkavállalót csinálni, ezt a munkaszerződésben szabályozzák - írta a 168 óra.

Gyakori az is, hogy bár formálisan részmunkaidőbe van bejelentve a munkavállaló, de teljes állásban dolgozik, és a különbözetet zsebbe kapja. Ez is teljesen jogellenes, és feketefoglalkoztatásnak minősül - mondta a szakember.

168 óra
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk