Megjelent: 7 éve

Kevesebb a bejelentett kivándorló

A KSH a bejelentett kiköltözések adatait tartja számon, amely szerint tavaly 29 400 magyar állampolgár távozott külföldre, ami 10 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a távozók többsége fiatal, háromnegyedük 40 év alatti. 17 ezren pedig a visszatérés mellett döntöttek, írja a Világgazdaság.

A kivándorlók jóval fiatalabbak a hazai átlagéletkornál. A kivándorlók 45 százaléka 30 év alatti, háromnegyedük pedig még nem érte el a 40 éves kort. Így pont a munkaerőpiacról is hiányzó, éppen a legaktívabb korosztályból távoznak többen a boldogulás reményében.

Tavaly 3 milliárd eurót utaltak haza az átmenetileg, egy évnél rövidebb ideje külföldön lakók a jegybank korábbi adatai alapján, írja a lap.

A népesség többek közt a kivándorlás miatt is csökken, de a halálozások száma is meghaladja a születésekét. Tavaly Magyarországon 9,8 millióan éltek, 30 ezerrel kevesebben, mint 2015-ben. Január 1-jén a huzamosan Magyarországon tartózkodó külföldiek száma 153 600 fő volt. A külföldi állampolgárok az ország népességének 1,6 százalékát teszik ki.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így változik a munkavállalási engedélyek kiadása Magyarországon 2024-ben

A 2024-es év fordulópontot jelent a magyar munkaerőpiac történetében. A munkavállalási engedélyezési rendszer átalakulása nem csak új... Teljes cikk

10 perc után tudják, ha valakinek mentális problémája van - hol lesz a határa a virtuális asszisztensek képességeinek?

Sok számadat látott már napvilágot arról, hogy a munkaerőpiac különböző szegmenseiben hány ember munkáját tudja majd helyettesíteni a... Teljes cikk

Több száz IT szakembert keres dubaji központjába az Emirates

Az Emirates több mint 200 tapasztalt IT szakembert hív a közel-keleti metropoliszba dolgozni, köztük Magyarországról is. Teljes cikk