Megjelent: 17 éve

Keleten erősít a Fornetti

Bulgáriában nyitott piacot a kontinens harmadik legnagyobb franchise-hálózata. Az elmúlt héten Várnában nyílt meg a magyar tulajdonban lévő vállalkozás első ottani látványpéksége, majd az azóta eltelt néhány napban újabb négy üzlete tárta ki kapuit. Az ukrán és a szerb piac után a spanyol vidámparkok, multiplexek, vasúti büfék meghódítása következik - írja a Napi Gazdaság.

Keleten erősít a magyar franchise-nagyágyú, mivel az elmúlt héten nyílt meg a pékáruiról ismert vállalkozás első ottani látványpéksége Várnában. A cég tervei szerint a nyolcmillió lakosú országba egyelőre a magyar termelőüzemek szállítanak, de várhatóan másfél éven belül elkészül egy havi 600 tonnás kapacitású ottani üzem is.

Palásti József, a Fornetti tulajdonosa kifejtette: a bulgáriai nyitással szinte egy időben indult a cég második ukrajnai beruházása is. Az országban már két éve jelen lévő Fornettinek a magyar határhoz közel, Munkács mellett épül egy újabb gyártó üzeme.

Az ukrajnai vállalkozással egyidős a cég szerbiai cége, amely erőteljesen fokozza termelését. A harmadik gyártóvonal a közelmúltban indult be, s ezzel már havonta 600 tonnás termelést produkálnak.

Bár az ukrán és a szerb leányvállalat is nyereséges, az igazán jelentős profitot a Fornetti romániai cége termeli.

Új stratégiát követve a spanyol vidámparkokat, multiplexeket, valamint a vasúttársaság büféit tervezi behálózni a tulajdonos, de a moldoviai piac meghódításának szándéka is fennáll.

A magyarországi Fornetti Kft. tavalyi árbevétele 7,5 milliárd forint volt, adózás utáni nyeresége, pedig meghaladta az egy milliárdot. A cég saját tőkéje 3,9 milliárd forint volt 2006 végén. Az európai viszonylatban is kiemelkedő 5000 partner közül csaknem 2000 működik hazánkban - áll a Napi Gazdaság cikkében.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk