kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Szigorú bevándorlási törvényt sürget a német munkaügyi hivatal

Detlef Scheele, a német szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) vezetője szerint szigorú törvényt kell alkotni Németországban az Európai Unión kívülről érkező munkavállalók bevándorlásáról, hogy csak a képzett munkaerő áramoljék be az országba. Szerinte a szabályozásnak tartalmaznia kell azt, hogy csak olyan emberek jöhetnek, akik tanultak külföldön németül, és tudásukat nyelvvizsgával bizonyítják, és a képzettségüket tanúsító okleveleiket is a Németországba költözés előtt kell honosítaniuk. - írja az MTI.

Scheele a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a munkanélküliséget nem lehet teljes mértékben felszámolni, a többi között azért, mert mindig lesznek vállalatok, amelyek csődbe mennek és dolgozóik átmenetileg állás nélkül maradnak, azonban a teljes foglalkoztatottság, vagyis a 3 százalék alatti munkanélküliségi ráta megvalósítható Németországban.

A BA legutóbbi, áprilisi jelentése szerint a munkanélküliségi ráta 5,3 százalékos, 0,2 százalékponttal mérséklődött márciushoz képest, a regisztrált munkanélküliek száma pedig 74 ezer fővel 2,384 millióra csökkent a 82 millió lakosú országban.

A munkanélküliek számával kapcsolatban Detlef Scheele elmondta, hogy a hivatal most az úgynevezett hosszú távú munkanélküliek - a legkevesebb 12 hónapja állás nélkül lévők - számának csökkentésére összepontosít. A közkeletű vélekedéssel szemben ezeknek az embereknek a legnagyobb része megtalálhatja a helyét a munkaerőpiacon, a 850 ezer fő közül csupán 100-200 ezren vannak, akiket életkoruk, egészségi állapotuk vagy képzettségük miatt nem lehet elhelyezni - mondta.

Kiemelte, hogy a vállalkozások munkaerőigényének kielégítésére hosszabb távon évi 400 ezer bevándorlóra van szüksége Németországnak, és ezt nem lehet fedezni az EU-s társállamokból érkező bevándorlás révén. Ezért mindenképpen meg kell alkotni egy törvényt az EU-n kívülről származó munkavállalók bevándorlásáról.

Azonban "a politikának ügyelnie kell arra, hogy valóban szakemberek érkezzenek az országba, és ne képzetlenek", ezért szigorú jogszabályt kell kidolgozni - mondta a BA vezetője.

További fontos feltétel, hogy a bevándorlók rendelkezzenek kötelező érvényű állásajánlattal egy német cégtől arról - mondta Detlev Scheele.

Kiemelte, hogy ellenzi a pontrendszer alapú szabályozást, amelynek révén konkrét állásajánlat nélkül is ki lehet adni a munkavállalási engedélyt. Mint mondta, az olyan klasszikus bevándorlási célpontok, mint Kanada és Ausztrália is egyre inkább azt a megoldást alkalmazzák, hogy a jelentkezőknek a munkavállalási engedély megszerzéséhez bizonyítaniuk kell, hogy lesz állásuk az adott országban.

A német kormánypártok koalíciós szerződése szerint a 2021-ig tartó ciklusban kidolgoznak egy törvényt az EU-n kívüli képzett munkavállalók bevándorlásáról. Angela Merkel kancellár a héten egy nyilatkozatában azt mondta, hogy az ügy - amely teljes mértékben független a menekültügyi rendszertől - sürgős, és a jogszabály várhatóan a ciklus első felében elkészül.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk