Megjelent: 6 éve

2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról- XI. fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatályba léptető és hatályon kívül helyező rendelkezések

90. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - 2008. január 1-jén lép hatályba.
(2) E törvény 94. §-a 2007. július 2-án lép hatályba
(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
a) a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény,
b) a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 36. §-a és 58. §-a,
c) a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló 2001. évi XXXVIII. törvény,
d) az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény 44-56. §-a, az azt megelőző „HETEDIK FEJEZET” fejezetcím és az „A menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény módosításáról” cím, továbbá a 147. § (1) bekezdés f) pontja, 147. § (2) bekezdés d) pontja és 147. § (3) bekezdése,
e) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény 93. §-a, valamint
f) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 113. §-a.

Átmeneti rendelkezések



91. § (1) E törvény rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő menekültügyi eljárásban nem lehet alkalmazni.
(2) Ahol e törvény a kérelem ismételt benyújtásához jogkövetkezményt fűz, a megelőző kérelmek számának megállapításakor az e törvény hatálybalépése előtt benyújtott kérelmeket is figyelembe kell venni.
92. § (1)-(2)A 92. §-t a 2010: CXXXV. törvény 130. § (2) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: XCIII. törvény 106. §-a iktatta be.
A 92. § (1)-(2) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 90. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
(3) A 2014. január 1-jét megelőzően megítélt támogatások folyósítására 2014. február 28. napja után nem kerülhet sor.
92/A. § (1) E törvénynek az ideiglenes biztonsági határzár létesítésével, valamint a migrációval összefüggő törvények módosításáról szóló 2015. évi CXXVII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított rendelkezéseit a Módtv. hatálybalépését249 követően előterjesztett menedékjog iránti kérelmek elbírálása során kell alkalmazni.
(2) A Módtv. hatálybalépését250 követően benyújtott kérelmek esetében, ha e törvény a kérelem ismételt benyújtásához jogkövetkezményt fűz, a megelőző kérelmek számának megállapításakor a Módtv. hatálybalépése előtt benyújtott kérelmeket is figyelembe kell venni.
92/B. § (1) E törvénynek az egyes migrációs tárgyú és ezekkel összefüggésben más törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIX. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv. 2.) megállapított rendelkezéseit a Módtv. 2. hatálybalépését252 követően előterjesztett menedékjog iránti kérelmek elbírálása során kell alkalmazni.
(2) A Módtv. 2. hatálybalépését253 követően benyújtott kérelmek esetében, ha e törvény a kérelem ismételt benyújtásához jogkövetkezményt fűz, a megelőző kérelmek számának megállapításakor a Módtv. 2. hatálybalépése előtt benyújtott kérelmeket is figyelembe kell venni.
(3) A 7/A. § (1) bekezdésében, valamint a 14. § (1) bekezdésében foglaltakat a Módtv. 2. hatálybalépését254 követően benyújtott kérelmek során elismertek esetében kell alkalmazni.
(4) A 26. § (5) bekezdésének - Módtv. 2.-vel megállapított - rendelkezéseit a Módtv. 2. hatálybalépését255 megelőzően folyósított támogatások esetében is alkalmazni kell.
(5) A Módtv. 2. hatálybalépését256 megelőzően az e törvény vagy a végrehajtására kiadott kormányrendelet alapján biztosított támogatásokat a támogatás megítélése idején hatályos jogszabályok szerint kell továbbfolyósítani, e törvénynek a Módtv. 2.-vel megállapított rendelkezései azokat nem érintik.
(6) A 44/A. § - Módtv. 2.-vel megállapított - rendelkezéseit a Módtv. 2. hatálybalépését megelőzően benyújtott kérelmek esetében is alkalmazni kell.
92/C. § E törvénynek a határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi XX. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv. 3.) megállapított rendelkezéseit a Módtv. 3. hatálybalépésekor folyamatban lévő menedékjog iránti kérelmek elbírálása során is alkalmazni kell, azzal, hogy az elismerését kérő a tranzitzónát a jogerős döntésig elhagyhatja.

Felhatalmazó rendelkezések



93. § (1) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben
a) állapítsa meg a menekültügyi eljárás részletes szabályait;
b) állapítsa meg a menekültügyi eljárás külföldi menekültügyi hatóság részére történő átadására, illetve a menekültügyi eljárás átvételére vonatkozó részletes szabályokat;
c) határozza meg az elismerését kérőt, valamint a menekültet, az oltalmazottat és a menedékest megillető ellátások és támogatások fajtáit, igénybevételük feltételeit;
d) állapítsa meg az ellátások és támogatások igénybevétele költségeinek megtérítésére irányadó szabályokat;263
e) határozza meg az elismerését kérő, a menekült, az oltalmazott és a menedékes okmányainak körét;264
f) határozza meg az elismerését kérő, a menekült, az oltalmazott és a menedékes okmányainak formáját és azok adattartalmát;265
g) állapítsa meg a menekült, az oltalmazott és a menedékes úti okmánya kiadásának részletes eljárási szabályait;266
h) jelölje ki az országinformáció szolgáltatásáért felelős szervet;267
i) állapítsa meg a hazatérés és a harmadik országban történő letelepedés utazási költségeinek biztosításához nyújtható támogatás feltételeit;268
j) kihirdesse a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, illetve állapítsa meg a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelésével, fennállásával, megszüntetésével összefüggő szabályokat.
(1a) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy kijelölje a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló, 2002. június 13-i 1030/2002/EK tanácsi rendelet, valamint a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. április 18-i 380/2008/EK tanácsi rendelet alapján kiállított tartózkodásra jogosító okmányok biometrikus adatait tartalmazó tároló elemek hitelesítését végző hatóságokat.
(2) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg Magyarország által nemzeti szinten biztonságosnak nyilvánított származási országok és biztonságos harmadik országok listáját.
(2a) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg a 7. § (5) bekezdése alapján évente menekültként elismerhető külföldiek számát.
(3) A miniszter felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben
a) határozza meg a menekültügy szervezeti rendszerének felépítését, feladatait és működési rendjét;
b) jelölje ki a menekültügyi nyilvántartás, valamint a 83. § (3) bekezdésben meghatározott adatkör tekintetében az adatfeldolgozásra jogosult szervet;
c) határozza meg az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i, 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 33. cikke szerinti korai előrejelzésre, készültségre és válságkezelésre vonatkozó rendszer működtetéséhez szükséges adatközlésre vonatkozó részletes szabályokat és jelölje ki a felelős hatóságokat;
d) határozza meg a menekültügyi óvadék összege mértékét, a menekültügyi óvadék letételével összefüggő eljárási szabályokat, valamint a menekültügyi óvadék kezelésével kapcsolatos rendelkezéseket, továbbá
e) határozza meg a menekültügyi őrizet végrehajtására vonatkozó részletes szabályokat,
(4) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben a többségi állami tulajdonban vagy önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok számára, a tevékenységi körükbe tartozó szolgáltatások nyújtására szerződéskötési kötelezettséget írjon elő.
94. § A 94. §-t és a megelőző alcím címet a 2016: XXXIX. törvény 90. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

Az Európai Unió jogának való megfelelés



95. § (1) E törvény a következő közösségi jogi aktusoknak történő részleges megfelelést szolgálja:
a) az Európai Közösségek bevándorlásért felelős minisztereinek 1992. november 30-i állásfoglalása a nyilvánvalóan alaptalan menedékjogi kérelmekről;
b) az Európai Közösségek bevándorlásért felelős minisztereinek 1992. november 30-i állásfoglalása a harmadik befogadó országokra vonatkozó kérdések összehangolt megközelítéséről;
c) az Európai Közösségek bevándorlásért felelős minisztereinek Londonban, 1992. november 30-án és december 1-jén meghozott állásfoglalásai azokról az országokról, amelyekben az üldöztetésnek nincs komoly veszélye;
d) a Tanács 1995. június 20-i állásfoglalása a menekültügyi eljárások minimális garanciáiról;
e) a Tanács 1997. június 26-i állásfoglalása a harmadik államból származó kísérő nélküli kiskorúakról;
f) a Tanács 1995. szeptember 25-i állásfoglalása az ideiglenes védelemben részesülő személyek belépésével és tartózkodásával kapcsolatos kötelezettség megosztásáról;
g) a Tanács 1996. március 4-i közös álláspontja, amelyet az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján fogadott el a menekültek jogállásáról szóló, 1951. július 28-i Genfi Egyezmény 1. cikkében szereplő „menekült” fogalom meghatározásának összehangolt alkalmazásáról;
h) a Tanács 2001/55/EK irányelve (2001. július 20.) a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek tömeges beáramlása esetén nyújtandó átmeneti védelem minimum követelményeiről, valamint a tagállamok e személyek befogadása és a befogadás következményeinek viselése tekintetében tett erőfeszítései közötti egyensúly előmozdítására irányuló intézkedésekről 2. cikk a) és e)-f) pontjai, 3-4. cikk, 7-11. cikk, 13. cikk, 15. cikk, 17-20. cikk, 22-23. cikk, 26. cikk (4) bekezdés, 27-29. cikk, e törvény végrehajtási rendeleteivel együttesen;
i) a Tanács 2003/9/EK irányelve (2003. január 27.) a menedékkérők befogadása minimumszabályainak megállapításáról 2. cikk d)-e), h)-j) pontjai, 3-5. cikk, 7-8. cikk, 10-11. cikk, 13-22. cikk, e törvény végrehajtási rendeleteivel együttesen;
j) A 95. § (1) bekezdés j) pontját a 2013: XCIII. törvény 111. §-a hatályon kívül helyezte.
k) a Tanács 2005/85/EK irányelve (2005. december 1.) a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól 3. cikk, 6-12. cikk, 15-28. cikk, 32. cikk, 34. cikk (3) bekezdés a) pont, 35. cikk, 37-39. cikk, e törvény végrehajtási rendeleteivel együttesen;
l) a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló a Tanács 2002. június 13-i 1030/2002/EK rendelet, valamint a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. április 18-i 380/2008/EK tanácsi rendelet [22. §, 83. §];
m) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25-i 2003/109/EK tanácsi irányelv;
n) az a 2003/109/EK tanácsi irányelv hatályának a nemzetközi védelmet élvező személyekre történő kiterjesztése tekintetében a fenti irányelv módosításáról szóló, 2011. május 11-i 2011/51/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv [89. § (5) és (6) bekezdés];
o) a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült- vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13-i, 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv;
p) a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló 2013. június 26-i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv;
q) a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 2013. június 26-i 2013/33/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv;
r) a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16-i 2008/115/EK parlamenti és tanácsi irányelvnek.
(2) E törvény a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg:
a) a vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjéről szóló, 2008. július 9-i, 767/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (VIS-rendelet) [35. §, 83. §],
b) a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló 604/2013/EU rendelet hatékony alkalmazása érdekében az ujjlenyomatok összehasonlítását szolgáló Eurodac létrehozásáról, továbbá a tagállamok bűnüldöző hatóságai és az Europol által az Eurodac-adatokkal való, bűnüldözési célú összehasonlítások kérelmezéséről, valamint a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség nagyméretű IT-rendszereinek üzemeltetési igazgatását végző ügynökség létrehozásáról szóló 1077/2011/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26-i, 603/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint
c) az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i, 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet.
d) az egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó szempontok és eljárási szabályok megállapításról szóló 343/2003/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 1561/2003/EK rendelet módosításáról szóló, 2014. január 30-i 118/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet;
e) az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet;
f) a Menekültügyi, a Migrációs és az Integrációs alapra, valamint a rendőrségi együttműködés, a bűnmegelőzés és a bűnözés elleni küzdelem, valamint a válságkezelés pénzügyi támogatására szolgáló eszközre vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 2014. április 16-i 514/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2004. évi CX. törvény a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 85. ülésszakán elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló 181. számú Egyezmény kihirdetéséről

1. § Az Országgyűlés a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája által elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - XI.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - X.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk