kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Dilemmák állásajánlat elfogadása előtt

Elfogadjak egy jobbnak tűnő ajánlatot? Szinte minden munkavállalóban felmerült már a kérdés, amikor megcsillan egy új állás több pénzért vagy nagyobb kihívásért. Pintér Zsolt fejvadász és karrierszakértő olvasói kérdésre ad tanácsot.

"Informatikus vagyok. Hosszas tépelődés után és egy régi kollégám nyomatékos erősködésére beléptem ahhoz a céghez, amelynek ő az egyik főnöke. Maga a munka nem tűnt annyira vonzónak, inkább nekik van szükségük rám, mint nekem rájuk, és már nem akartam annyit ellenállni. Igen ám, de akkor megláttam egy hirdetést, ami éppen olyan feltételeket tartalmazott, amelyek nekem sokkal jobban megfeleltek. Jelentkeztem, és - milyen a sors! - sok jelentkező közül engem választottak. Ez a munka éppen az, amiről mindig is ábrándoztam, nagyon nem szeretnék lemondani róla, csak hát nem tudom, mit tegyek, mert végül is a másik helyen is úgy tudják, számíthatnak rám. Ilyen esetben mi a normális megoldás?"

P. Sándor (Debrecen)

Ez a szituáció többször bekövetkezik, mint gondolná. Az ember igent mond egy ajánlatra, majd, amikor egy jobb lehetőség csillan meg a számára, visszautasítja a már elfogadott ajánlatot. Általában két esetben szokott előfordulni, hogy valaki utólag visszautasítson egy már elfogadott állásajánlatot.

Anyagi kényszerből vállalt munka
Az egyik az az eset, amikor már nagyon "kifelé állt a rúdja" a jelenlegi munkahelyén, és/vagy nagy szüksége volt egy új állásra, amely az anyagi megélhetést biztosítja. Az adott munka nem igazán az, amit az illető szeretett volna. Nincs összhangban az álláskereső rövid és hosszú távú karriercéljaival, nem biztosítja számára igazán sem a fejlődés lehetőségét, sem a munkavégzés örömét, azonban anyagilag kedvező körülményeket jelent. És ekkor - miután igent mondott erre az ajánlatra -, mielőtt elkezdene dolgozni az új munkahelyén, felmerül egy másik álláslehetőség. Pontosan az, amire mindig is vágyott.

A személyes véleményem, hogy ebben az esetben valóban kár lenne elszalasztani az utóbbi lehetőséget, hiszen ez sokkal többet nyújthat Önnek, mint pusztán a megélhetést. Azonban ilyenkor is nagyon fontos a korrektség, vagyis, hogy Ön ne tűnjön el, ne a munkába állásának napján jöjjön rá az előbbi cég, hogy mégsem jött hozzájuk. Lehetőleg még idejében, egy személyes megbeszélésen célszerű őszintén tisztázni a helyzetet, és akkor kevésbé lesz megrázó.

Csak több pénzért nem érdemes váltani
A visszautasítás másik esete teljesen különbözik az elsőtől. Arról van ugyanis szó, hogy egy másik munkáltató anyagilag kedvezőbb lehetőséget kínál nekünk. Nos, amennyiben mindkét ajánlat egyaránt biztosítja a szakmai és személyiségbeli fejlődés lehetőségét, csupán és kizárólag az anyagiakban van eltérés, kétszer gondolja meg, hogy visszalép-e a már elfogadott ajánlattól. Ugyanis elképzelhető, hogy a visszautasított cégnél megsértődnek, és megpróbálnak Önnek ártani. Ez egy kis ország! Pillanatok alatt kideríthetik a második ajánlattevő kilétét, felhívhatják, majd jól "bemárthatják".

Híre megy az inkorrekt váltásnak
Rossz hírét kelthetik, lejárathatják a személyzeti tanácsadó és fejvadász cégek előtt is, ami nem túl szerencsés, ha a későbbi karrierjére is gondol. Tehát hacsak a második ajánlat nem sokkal kedvezőbb a hosszú távú karriercéljait illetően, az Ön helyében bizony kétszer is meggondolnám, hogy nemet mondjak az után, hogy egyszer már kimondtam az igent.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk