Megjelent: 6 éve

A dolgozók ötleteit valósítja meg az olajipari óriás

A dolgozók önkéntességi pályázatai közül 49-et valósít meg idén a MOL-csoport. A cég 1500 munkavállalója vesz részt a programban 12 különböző országból. 2018-ban külön hangsúlyt fektetnek a tudás alapú önkéntességre. A program indulása óta 76 dolgozói ötlet valósulhatott meg, több mint százezer euró értékben.

Vállalati önkéntesek segítségével újult meg a girincsi Katica különleges lakásotthon. Az olajipari óriás programjának lényege, hogy a cég dolgozói saját maguk jelölhetnek olyan helyi közösségeket vagy szervezeteket, ahol meglátásuk szerint leginkább szükség van a segítségre. Ezek közül csaknem 50-et valósítanak meg idén a cég munkatársai, melynek legutóbbi állomása június 22-én a girincsi lakásotthon volt. Az idei évtől 12 ország 1500 MOL-os dolgozója segíti a helyi közösségeket, nonprofit szervezeteket - a program indulása óta összesen eddig több mint százezer euróval.

A vállalat szerint a helyi dolgozók jobban rálátnak egy-egy közösség ügyeire, így hatékonyabban segíthetnek. A hagyományos önkéntesi tevékenység mellett különösen hangsúlyos, hogy a dolgozók szakmai tudásukkal is segítsék a közösségek munkáját és mindennapjait. A közös önkéntességi programok emellett építik a csapatszellemet is, ez pedig pozitív hatással van a munkavégzésre.

Az óriáscég dolgozói idén még számos kistelepülésre szeretnének eljutni, hogy az ottani hátrányos helyzetű csoportoknak szebbé tegyék a környezetet, segítsék a rászorulókat. Az önkéntességi programban a MOL-csoport működési területéről már 12 ország vesz részt, így Magyarország mellett Horvátország, Szlovákia, Románia, Olaszország, Csehország, Szerbia, Pakisztán, Oroszország, Szlovénia, Bosznia és Hercegovina és Ausztria.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
ESG-intézkedések - ilyen különbségek vannak a kkv-k és a nagyvállalatok között

A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO... Teljes cikk

Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a... Teljes cikk

Egyre többen váltanak munkahelyet a környezetvédelem miatt

Egyre növekszik azoknak a munkavállalóknak a száma, akik azért váltanak munkahelyet, mert nem értenek egyet az aktuális vállalat környezetvédelmi... Teljes cikk