Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Közel négy éve folyamatos a reálbérek emelkedése az államtitkár szerint

Magyarország erősödik, közel négy éve folyamatosan emelkednek a reálbérek, 46 hónapja töretlen az emelkedés - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva sajtótájékoztatón kedden Budapesten - írja az MTI.

Cseresnyés Péter kifejtette, hogy a reálbér-növekedés főként az adócsökkentéseknek, az alacsony inflációnak, és a kormányzati intézkedéseknek, kiemelten a munkahelyvédelmi akciónak köszönhető. A novemberben megkötött, hat évre szóló bérmegállapodás további emelkedést vetít előre - mondta az államtitkár.

Hozzátette: a reálbér-növekedés főként az adócsökkentéseknek, az alacsony inflációnak, és a kormányzati intézkedéseknek, kiemelten a munkahelyvédelmi akciónak az eredménye. A munkahelyvédelmi akció kedvezménye 470 milliárd forintot tesz ki. Kedvezőnek nevezte, hogy mind a verseny-, mind a közszférában magas növekedés tapasztalható.

Az év első 10 hónapjában 7,4 százalékkal emelkedtek a reálbérek, ami azt jelenti, hogy a családok vásárlóereje átlagosan csaknem egyhavi pluszbérrel emelkedett egyetlen év alatt.

Kiemelte: a novemberi bérmegállapodás további emelkedést vetít előre, a munkáltatói adóterhek csökkentésével a vállalkozókat terhelő adók szintje 2022-re 15,5 százalékkal csökkenhet, ami versenyképes lesz Közép-Európában.

Példaként említette, hogy egy kétkeresős családnál, ahol mindkét szülő minimálbéren dolgozik, 2018-ra egy gyermek esetén 36 ezer forinttal, két gyermeknél 46 ezer forinttal, 3 vagy több gyerek esetében pedig 53 ezer forinttal nő a nettó kereset.

A garantált bérminimum esetén egy kétkeresős családnál, ha mindkét szülő a garantált bérminimumot keresi, 2018-ra egy gyereknél havi 68 500 forinttal, két gyerekkel 78 500 forinttal, 3 vagy több gyerek esetén 85 ezer forinttal nő a nettó keresetük.

Az államtitkár elmondta, hogy a béremelésekkel 1,2 millió munkavállaló vihet többet haza 2017 januártól, amellyel a háztartások fogyasztása is emelkedik. A növekvő fogyasztás a gazdaság élénküléséhez járul hozzá. A tárca számításai szerint a minimálbérek erőteljes emelése a vállalkozásokat arra készteti, hogy a magasabb bérkategóriába tartozó dolgozóik bérét is tovább emeljék.


Átvágásnak tartja a kormány foglalkoztatási programját és a minimálbéremelést is az LMP



Gál József, az LMP szóvivője így reagált Cseresnyés Péter szavaira: a minimálbér összege jövőre sem éri el a létminimumot, ami kudarc, hiába próbálja azt a kormány sikerként eladni.

A kabinet szerinte a kis- és közepes vállalkozásokat is cserbenhagyta, amelyek közül többen be is zárhatnak, mert nem tudják kigazdálkodni a béremelést, miközben a multinacionális nagyvállalatok kedvezményekben részesülnek.

Az LMP továbbra is az egykulcsos adórendszer eltörlését szorgalmazza, amely úgy növelné az alacsonyabban keresők jövedelmét, hogy az nem terhelné munkaadójukat - hangsúlyozta.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk