kapubanner for mobile
Szerző: Paraszt Imre
Megjelent: 16 éve

Megnyitotta kapuit a Personal Hungary

Immáron negyedszer vehetik birtokukba a SYMA Rendezvénycsarnokot a hazai HR-szakemberek, hiszen ma nyílt meg Magyarország legnagyobb HR-szakkiállítása, a Personal Hungary. A rendezvény 70 kiállítónak, több mint 35 szakmai előadásnak, vitafórumnak és gyakorlati megoldásokat nyújtó workshopnak ad helyet.

A tavaly 1682 látogatót vonzó rendezvény ezúttal is neves szakemberek egész csapatát vonultatja fel előadóként. Felszólal többek között az SHL Hungary Kft. egyik alapítója, Dr. Klein Sándor professzor, az ERNST & YOUNG Academy of Business Kft. ügyvezetője, Marinos Athanassiou, valamint a Microsoft Magyarország vezető tanácsadó projektmenedzsere, Keresztély Viktória. Utóbbi előreláthatólag különösen hasznos tanácsokkal szolgál majd, hiszen a Microsoft utánpótlási programját taglalja, amely öt hónapon keresztül igyekszik intenzív módon fejleszteni a potenciális munkatárs-jelölteket.

Mindent a munkavállalókért

A Personal Hungary természetesen a másik oldalról is igyekszik megvilágítani a toborzás műveletét, Mohai Ágnes, a Profession.hu értékesítési vezetője például az online álláspiaci tendenciákat fejtegeti az álláskeresők szemszögéből. A több könyvvel is büszkélkedő Tóth Éva Mária, a HVG-Jobline karrier-tanácsadója még ennél is tovább megy, előadásában ugyanis arra keresi a választ, hogyan alkalmazkodhat a szervezet kiemelkedő tehetségeinek speciális elvárásaihoz. Hasonló témát ölel fel a Hewitt Tanácsadó Kft. tanácsadóinak, Tompa Nadjának és Steigerwald Zsuzsának előadása, amely a "Gazdálkodj okosan a Tehetséggel!" című könyvben felvetett dilemmákon rúgózik egy kicsit: megtudhatjuk például, hogy a folyamatosan globalizálódó világban miként is tudjuk az egyre önállóbbá, mobilabbá váló tehetségeket megtartani a gyakorlatban.

Dolgozni csak teli hassal, egészségben

Manapság, a növekvő járulékemelések idején egyre nagyobb szerep jut az adómentesen adható béren kívüli juttatásoknak, emellett pedig a Personal Hungary sem mehet el: a cafeteria gyakorlati megoldásait Majoros Éva, a Sodexho Pass Hungária Kft. szakértője fogja bemutatni. Az előadást ráadásul egy kerekasztal-beszélgetés is megelőzi, amelyet Koczó Ildikó, a Világgazdaság szerkesztője hivatott levezényelni. A nagy tudású újságíróval nemcsak itt, hanem önálló előadásán is találkozhatunk, amelyen a Legjobb Munkahely Felmérés eredményeit fogja ismertetni. Az alkalmazottak jólétét a rendezvény az egészség oldaláról is körbe kívánja járni, ebben Krátky Attila, a Medicover Egészségközpont Zrt. kereskedelmi igazgatójának segédkezik az "Egészséges munkahely = egészséges profit" elv kibontásával.

Tréningprogramok kereszttüzében

A kétnapos rendezvény természetesen az "Action-zone tréning" programnak is helyet biztosít, amely főként a coaching témáját fogja boncolgatni Dr. Bodó Péter, a Dr. Bodó Training & Consulting Kft. ügyvezetője vezetésével, de a kiégésnek (Dr. Mihály Andrea, az Achive Learning Hungary Kft.) és 360 fokos értékelésnek (Császár Csaba, az OD-Partner Kft. ügyvezetője) is szentel néhány előadást.

Paraszt Imre, HR Portal
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk