Megjelent: 6 éve

Elfogytak a tapasztalt munkavállalók

Főként a fiatalokkal és a nőkkel lehetne a szakemberhiányt orvosolni. A szakértők szerint körükben az alacsony foglalkoztatottsági szint a rugalmatlanságra vezethető vissza.

A kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére is jelentősen nőtt négy év alatt a munkavállalói létszám, ugyanakkor bizonyos korosztályokat továbbra sem szólítanak meg a munkaadók -írja a Magyar Idők.Példaként azt írják: a 35 és 49 év közötti férfiak foglalkoztatása szinte már teljes, 93 százalékos. Az ugyanilyen idős nők és a 25 év alattiak között viszont bőven válogathatnának a munkaadók, vagyis ők elég sokan lennének potenciális munkaerő. 20 és 34 év között ugyanis több mint félmillióan vannak köztük -írja a lap.

A fiatalabb generációk körében 2014 óta a demográfiai folyamatok, majd a külföldi munkavállalás ­miatt csökkent 100 ezer fővel a hadra fogható népesség, ám még mindig jelentős azoknak a száma, akik dolgozhatnának, de sokszor a munkaadói elvárások miatt ezt nem tudják megoldani. A 20 és 24 év közöttiek munkavállalási mutatója: a korcsoport létszáma 2014 és 2018 első negyedéve között 550-600 ezer fő volt, ám a jelentős, tízszázalékos emelkedéssel sem érte el az 50 százalékot 2018 elejére a foglalkoztatottsági rátájuk.

A szakértők szerint az alacsony foglalkoztatottsági szint a rugalmatlanságra vezethető vissza. A korcsoport fele ugyanis gazdaságilag inaktív, tehát nem regisztrált munkanélküli, de nem is dolgozik. Sokan közülük vélhetően tanulnak, amit a szűkös lehetőségek miatt még mindig nem tudnak összeegyeztetni a munkavállalással.
A foglalkoztatotti létszám bővülésének legnagyobb részét 2014 óta a 40 és 64 év közöttiek adták. Leginkább az 50 felettiek foglalkoztatottsága bővült az elmúlt négy évben, de a 40 évesnél idősebb korosztályok mindegyikéről elmondható, látványosabban nőtt a munkába állók aránya, mint a fiatalabbak között.

Az adatokat részben torzítja, hogy a vizsgált négy évben - a demográfiai folyamatok miatt - nőtt az idősebbek létszáma, míg a fiataloké csökkent, ugyanakkor az arányokból világosan kirajzolódik: kereslet inkább a tapasztaltabb dolgozók iránt mutatkozott. Míg a 20 és 24 év közötti férfiak alig több mint fele dolgozott, addig a 30 és 50 év közötti férfiak foglalkoztatási aránya 90 százalék fölött alakult 2018. első negyedévében. A nőknél ellenben jóval alacsonyabbak a mutatók: a 30 és 40 év ­közöttiek foglalkoztatottsága nem érte el a 70 százalékot. Ennek oka részben szintén a munkaadói rugalmatlanság, mivel a korosztályból sokan kisgyermekesek, a gyermeknevelést pedig kevés helyen támogatja megfelelő munkaszervezéssel a foglalkoztató.

Magyar idők
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk