Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A Jobbik lehetővé tenné a férfiak 40 év munka utáni nyugdíjazását

A Jobbik azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén a férfiak számára is lehetővé teszi a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulást, és ezt 4 év alatt fokozatosan vezetné be - írja az MTI.

Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy 2011-ben megszűnt a korkedvezményes nyugdíj lehetősége, miközben vannak szakmák, ahol nem lehet elvárni 60 éves emberektől, hogy dolgozzanak. Ezek közé sorolta a mentőket, tűzoltókat, bányászokat.

Számításai szerint a férfiak korai nyugdíjazása kevesebb kiadással járna, mint ugyanez a nők esetében, ugyanis a férfiak harmada el sem éri a nyugdíjas kort, és átlagosan 4 évvel hamarabb halnak meg, mint a nők.

A jobbikos politikus szóvá tette azt is, hogy aki egy szakmában 35-40 évet dolgozik, de nem tudja folytatni, annak a közfoglalkoztatás marad.

Az Országház látogatóközpontjánál tartott sajtótájékoztatón egy performansszal mutatták be, milyen lehet mentőknek egy lift nélküli házban, hordágyon levinni egy 100-130 kilós beteget. "Mi most eljátsszuk azt a képzeletbeli forgatókönyvet, hogy Németh Szilárd egy komoly parlamenti vita után rosszul lesz" és segítségre van szüksége - magyarázta az akciót Sneider Tamás, utalva arra, hogy egy ember méretű bábura a fideszes politikus arcképét illesztették rá.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk

Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed

Bizonyos szociális ellátások és juttatások valamint pénzbeli ellátások igyényelhetők méltányossági alapon. Mikor igényelhető, kinek járhat... Teljes cikk

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét 2024-ben?

Akit az idei nyugdíjmegállapítás közvetlenül - már vagy még - nem érint, annak is érdemes legalább az alábbi lényegi összefüggésekkel... Teljes cikk