Megjelent: 7 éve

Az X generáció a munkaerőpiacon

Ellentmondásos képet mutat a munkaerőpiac: miközben a hivatalos foglalkoztatási statisztikák folyamatos javulást jeleznek szinte minden korosztályban, a mindennapi tapasztalat és a HR szakma egyaránt rácáfol erre a tendenciára. A kereslet-kínálat egyensúlya billeg, akár egész szektorok fejlődését veti vissza a megfelelő munkaerő hiánya. Generációs probléma is, hiszen az egymás mellett dolgozó korosztályok eltérő elvárásokkal, erősségekkel és fejlődési potenciállal színesítik a képet.

images

A generációk klasszikusnak mondható felosztásából a mai munkaerőpiacon a gazdaságilag aktív népesség viszonylatában az X generáció szülöttei vannak a legtöbben. Az 1960-79 között született, ma főként 40+-os korosztály munkaerő-piaci viselkedése fő életfeladatainak és szükségleteinek ismeretében érthető meg legkönnyebben.


Állandóság, normák, lojalitás



Életkorából adódóan az X generáció már túl van a normateremtés korszakán, tehát szociológiai, szociálpszichológiai szempontból társadalmi szerepe is leginkább a normák konszolidációjában és a stabilitás megőrzésében rejlik. Ez a makrotársadalmi szinten kulcsfontosságú funkció a munkahelyi mikrokörnyezetben is releváns: a vállalati kultúra és hierarchia elfogadása által a cég stabil pillérei lehetnek, egyben a munkáltató támaszai a szervezeti normák megszilárdításában.

Az évek száma a szakmai szocializáció érettségi fokának is mércéje. Tíznél is több éves tapasztalattal bíró szakemberekről van szó, akik nemcsak kialakult szakmai szerepekkel, de fejlett önreflexióval is rendelkeznek. Részben a már elkövetett és jóvátett hibák, részben a pótolhatatlan rutin miatt jóval fejlettebb szakmai önismerettel kezelnek kritikus helyzeteket, mint ifjabb munkatársaik.

Még mire lehet jó a tapasztalat? Bár sokszor a munkabért emlegetik motivációs tényezőként a lojalitással összefüggésben, a tartalmas szakmai életpálya során felhalmozott tudás alázatra is nevel. Ahol ezt a tudást megbecsülik, ott annak megszerzésére fordított időt és energiát fizetik meg, ezzel elnyerve a szakemberek hűségét is.


A szabadság korlátai



Minél kiforrottabb személyiség és minél tapasztaltabb szakember a munkavállaló, annál könnyebben észrevesszük a korlátait is, hiszen munkáját képes koncentráltan, rutinnal végezni, akár figyelmen kívül hagyni a változás szelét.

Az X generáció munkavállalói az 1970-es, 80-as években a foglalkoztatás hagyományos formáiban kezdték pályájukat, ezért bár a tudástőke jelentős hányadát birtokolják, rugalmasságban nem feltétlenül versenyeznek az őket követő Y generációval. Pályakezdésük óta gyökeresen megváltoztak a munkaerő-piaci viszonyok és mivel nem gyakran változtattak munkahelyet, az X generáció tagjainak elhelyezkedési nehézségekkel kell számolniuk. Kevés gyakorlatuk van a manapság szinte elvárt „személyes márkaépítésben” és az interjúzásban.

„Digitális bevándorlókként” felhasználói szinten kezelik leginkább csak a szükséges és elégséges technikát. Jellemzően kevesebb ambíciójuk van a különböző technikai újítások követésében, így készségszintű digitális kompetenciáik nem is hasonlíthatók össze például a legfiatalabb munkaerő-piaci csoport, a már „digitális bennszülött” Z generáció jártasságával.


Teherhordó generáció



Mivel motiválható az X generáció? Mivel alapvető értékük a biztonság (ebben az életszakaszban maguk is két másik generáció számára jelentenek alapvető támaszt: serdülő gyerekeik és korosodó szüleik támaszai), így anyagi megbecsüléssel és stabil munkahelyi háttérrel fenntartható a vállalat iránti bizalmuk. Az anyagi megbecsülés ekkor már nem pusztán a munkabérre, hanem a teljes juttatási csomagra értendő: az életminőséget kedvezően befolyásoló szolgáltatások és kedvezmények komoly ösztönzőnek bizonyulnak.

Rumpf Nikoletta
Marketing és kommunikációs vezető
euCSOPORT

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk