kvóta 
Megjelent: 5 éve

Jön a női kvóta Németországban

Németországban női kvóta bevezetésére kötelezik a nagyobb részvénytársaságokat, a kormány csütörtökön elfogadott törvényjavaslata szerint legkevesebb 30 százalékra kell emelni a nők arányát a tőzsdén jegyzett legnagyobb cégek felügyelőbizottságában.

A kisebbektől önkéntes vállalásokat várnak el


További 3500 cég - a tőzsdén jegyzett kisebb részvénytársaságok, illetve azok az 500 főnél többet foglalkoztató cégek, amelyek a felügyelőbizottság összetételét tekintve a munkavállalói részvételt előíró jogszabály hatálya alá tartoznak - saját hatáskörben állapíthat meg célokat a női részarány növelésére, de az önkéntes vállalás teljesítését már 2015-ben el kell kezdeni, és nemcsak a felügyelő bizottságban, hanem a menedzsment felső szintjén is, és rendszeresen nyilvános jelentést kell készíteni a folyamat alakulásáról.


Az ellenzék kevesli a kötelezett cégek körét


Ellenzéki pártok és gazdasági érdekképviseletek bírálták a terveket. A Zöldek szerint a törvényjavaslat azt mutatja, hogy a szociáldemokraták a konzervatívok ellenállása miatt nem tudták keresztülvinni a tavalyi választási kampányban ismertetett elképzelésüket, amely a vállalatok szélesebb körére vonatkozott és 40 százalékos női kvótát irányzott elő.


Most 12 százalék az arány


Gazdasági érdekképviseletek szerint a női kvóta révén a politika önkényesen beavatkozik a cégek személyi döntéseibe, pedig hasznosabb lenne, ha a nemi arányok mesterséges változtatása helyett az alacsony női részarányt előidéző okokkal foglalkozna. A legutóbbi, 2013-as adatok szerint a német cégek felügyelőbizottságában átlagosan 12 százalék a nők aránya. A legnagyobb tőzsdei cégeknél, a DAX-30 indexben jegyzett részvénytársaságoknál magasabb, 22 százalékos ez az arány. (MTI)


2014. december 12.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek