kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Burkoló szakember lett idén a Mesterek Mestere

A díjat megnyerő 54 éves pilisborosjenői szakember harminc éve dolgozik burkolóként.

Dinesz Árpád (54) pilisborosjenői burkoló szakember nyerte el a Mesterek Mestere 2019 Díjat. A közönségszavazás díjának nyertese Vér Lajos dányi szakember lett. Az elismerés hétvégén, a Budapesten megrendezett V. Országos Építőipari Szakember Találkozón került átadásra.

A díjra 32 érvényes pályázat érkezett. Dinesz Árpád a szakmai zsűri egyhangú döntése alapján nyerte el a díjat a Hotel Spirit Sárvár törökfürdőjének burkolati munkájáért. A zsűri indokolása szerint a győztes munka elkészítéséhez nagyon sokrétű szakmai tudásra volt szükség. A munka igényessége, gondossága, a míves szakmai kivitelezés kiemelkedett a pályaművek közül.

Dinesz Árpád harminc éve dolgozik burkolóként. Egy medenceépítő vállalkozásnál kezdte a szakmát, ott tanulta meg a mesterfogásokat. 2012 óta dolgozik vállalkozóként. Hivatásában a kihívásokat szereti. Lelkesedik a gépekért, folyamatosan fejleszt, lehetőségei szerint megvesz mindent, ami hatékonyabbá teszi a munkáját.

A várakozásokat túlszárnyalva teljesített az építőipar a múlt évben, de az ágazatnak, a szakmának szintet kell lépni. A hatékonyság területén, a versenytisztaság területén, és hogy rend legyen körülöttünk - mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

A Mesterek Mestere Díjat 2015-ben alapította a Mapei Kft., hogy növelje az építőipari szakma társadalmi elfogadottságát. A pályázatok közül független szakmai zsűri választja ki az év Mesterek Mesterét. A közönsédíjat szavazás útján ítélik oda. A Mesterek Mestere a díj mellett a Mapei Kft. 300 ezer forint értékű pénzjutalmát, valamint értékes tárgyjutalmakat vehetett át.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Újra pörög a felnőttképzés: mit és hogyan tanuljunk 2024-ben?

2022-ben több mint 100 ezer ember vett részt felnőttképzésben, tavaly valószínűleg még többen, bár végleges adatok nincsenek. Zsuffa Ákos a... Teljes cikk

1500 diák méri össze a tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fővárosi előválogatóján

Idén is nagy érdeklődés övezi a szakképzésben részt vevő tanulók számára indított megmérettetéseket: csak Budapesten 55 szakmában mintegy 1500... Teljes cikk

Így lehet gördülékeny a szakember-utánpótlás

A Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) együttműködési megállapodást írt alá, hogy a... Teljes cikk