kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Munka-magánélet: ezt teheti a munkaadó

Az egyik legnagyobb német betegbiztosító felmérte, hogy az elmúlt tíz évben negyven százalékkal költ többet arra, hogy a munkavállalók pszichés problémák miatt tartanak kisebb-nagyobb szünetet - hangzott el az MR 1 Kossuth Rádió egyik riportjában.

A politika elsősorban a családok jólétét félti, ezért már jó ideje ösztönzi a nagyvállalatokat arra, hogy nemcsak a vezetők, hanem minden munkavállaló számára tegyék összeegyeztethetővé a gyereknevelést a munkaidővel. Arra viszont egyelőre kevesen figyelnek, hogy a mobilitás, és ezáltal az állandó elérhetőség lehetetlenné teszi az igazi kikapcsolódást, hiszen hiába biztosít a munkahely lehetőséget arra, hogy a szülő a gyerekeivel töltse az estéket vagy a hétvégét, ha még ezidő alatt is állandóan e-maileket kell megválaszolnia, vagy az ügyfelek otthon is elérik.


Nem várja el a munkaadó a hétvégi üzleti mailezést


A Deutsche Telekom humánerőforrás igazgatója az elsők között próbált ezen változtatni azzal, hogy kijelentette, a munkavállalóknak nem kell hétvégén is megválaszolniuk a munkahelyi e-maileket vagy telefonhívásokat – csak rendkívüli esetben. A vállalat ugyanis nem rendelkezhet az alkalmazottak teljes ideje felett.


2012. április 2.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek