kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Akár százezer állami alkalmazott repülhet

A munkaerőhiányra megoldást jelenthet, hogy az állami bürokráciából a következő években több tízezres, akár 100 ezres leépítés következhet be, mondta a Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese a Budapest Economic Forumon tartott előadásában, írja a Portfolio.

A miniszterhelyettes szerint átképzés után ezek az állami alkalmazottak elhelyezkedhetnének a versenyszférában.

Csepreghy Nándor azt is elmondta, hogy a kormány vállalása, hogy 10 év alatt 1 millió új munkahelyet teremt időarányosan jól áll, hiszen 4,4 millióan dolgoznak a 2010-es 3,73 millió főhöz képest.

A miniszterhelyettes részletesen beszélt az EU-s támogatások kifizetéseinek teljesítéséről, a támogatások elosztási rendszere körüli vitákról is. Az EU jövőjét tekintve brit kilépést súlyos intőjelnek tartja, de úgy látja, hogy az az EU szétesésének és egyben maradását ugyanolyan esélye van. Kihívást fog jelenteni az elöregedés, a 22 millió munkanélküli, akiknek a száma tovább nőhet a negyedik ipari forradalommal.

Az állam folytatni kívánja a bürokráciacsökkentést, mint mondta "az uralkodó szemléletből a vállalkozásokat támogató szemléletbe" kell átváltani. A munkaerőhiány egyik megoldásaként pedig felvetette, hogy több tízezer vagy akár százezer embert csatornáznának át az állami szférából a versenyszférába. "Ez nem érinti a rendvédelmi szervezeteket, az egészségügyi és szociális ellátó szervezeteket, kizárólag az állami bürokráciában lévőket, az állam által tulajdonolt szereplőket"

Portfolio
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk