kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

180 dolgozót küldenek el a Pécsi Dohánygyárból


Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon ›


A közlemény szerint a döntés nem érinti a Pécsi Dohánygyár működését. A hétfőn bejelentett átszervezéstől a vállalat működési veszteségei csökkenését, piacvezető pozíciója megerősödését várja. Az átszervezést a piaci folyamatok változása, az eladások csökkenése és a kereskedelmi struktúra átalakulása kényszerítette ki, ami miatt a vállalat működése több éve veszteséges.



A gazdasági válság kezdete óta a BAT eladásai folyamatosan csökkentek, a társaság 2008-ban még évi közel 7 milliárd szál cigarettát értékesített Magyarországon, az idén pedig már csak 3 milliárd szál cigarettát és kevesebb mint 2 milliárd szálnak megfelelő fogyasztási dohányt. A cigaretta esetén mindez 60 százalékos csökkenést, a teljes értékesítésben pedig 30 százalékos visszaesést jelent - olvasható a közleményben.



A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. mintegy 800 embert foglalkoztat Magyarországon. A céginformációs adatok szerint a társaság tavaly 148 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelt el, 18 milliárd forinttal többet, mint 2011-ben. Ugyanakkor mérleg szerinti vesztesége tavaly 4,25 milliárd forint volt a 2011-es 3 milliárd forintos mínuszt követően (MTI).


2013. november 5.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk