kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Sztrájkolnak a pilóták Brüsszelben

A pilóták egész napos sztrájkja miatt járatainak 75 százalékát törli hétfőn a Brussels Airlines belga légitársaság. Budapesti járatokat is érint a munkabeszüntetés. A szakszervezet a sikertelen bértárgyalások miatt döntött a sztrájk mellett- írja az MTI.

La Libre Belgique című belga napilap beszámolója szerint a légitársaság történetének második sztrájkját azért tartják, mert a 2016 decembere óta a Lufthansa német légitársasághoz tartozó belga légicég szakszervezete sikertelenül tárgyal pilótáinak fizetésemeléséről a német vezetőséggel.

Wencke Lemmes, a társaság belga szóvivője elmondta, a kétnaposra tervezett munkabeszüntetés hétfőn és szerdán lesz. A járatkimaradások mintegy 60 ezer utast érintenek, akiknek túlnyomó többségét sikerült értesíteni a járattörlésekről. Az utasokat más járatokra való foglalással, vagy a jegy árának visszatérítésével kártalanítják - tette hozzá.

A törlések a budapesti járatokat is érintenek, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér honlapja szerint egyelőre egy, késő esti járatát törölte a belga légitársaság.

A Deutsche Lufthansa AG 2016 decemberében egyezett meg az SN Airholding minden részvényesével a Brussels Airlines teljes átvételének feltételeiről, amelyet követően 100 százalékos tulajdonosa lett a belga légitársaságot működtetető SN Airholdingnak.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk