Megjelent: 5 éve

Október 7-e, a Tisztes Munka Világnapja

A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) kezdeményezésére minden év október 7-én - idén már negyedik alkalommal - rendezik meg a Tisztes Munka Világnapját. Ekkor hívják fel a figyelmet arra, hogy a munkavállalók tízmilliói dolgoznak tisztességtelen munkafeltételek, olykor embertelen körülmények között. Ezen napon Magyarországon is tartanak szakszervezeti rendezvényeket – írja az MTI.A Tisztes Munka Világnapja 2011. évi nemzetközi prioritásai közé tartozik a pénzügyi piacok szabályozására irányuló kampány a Pénzügyi Tranzakciós Adó (Financial Transaction Tax) bevezetésének támogatására.További kiemelt célként kezelik az úgynevezett "precarious work", azaz a bizonytalan munkafeltételek problematikáját. A világnap szervezői szerint az atipikus foglalkoztatás formái a gazdasági válság hatására igencsak elterjedtek világszerte. Az atipikus munkaszerződések, limitált szociális védelem és törvényes jogosultságok, magas fokú munkahelyi bizonytalanság, alacsony bérek, hiányos munkaegészségü

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek