Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A munkanélküliek száma csökkent, de a szegényeké nem

Amíg a legtöbb tagországban gondot jelent az állástalanok számának csökkentése, addig Magyarországon már 2010 óta jelentős javulás figyelhető meg a munkanélküliség területén - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az uniós szakminisztereket tömörítő tanács luxembourgi ülése után.

Czibere Károly a foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanács (EPSCO) ülését követően arról tájékoztatott, hogy Magyarországon már 2010-ben 230 ezer, 2015-ben pedig mintegy 140 ezren volt a munkaerőpiactól kényszerűen és tartósan távol maradók száma.

A politikus kiemelte, hogy a munkanélküliség visszaszorítása érdekében, az Európai Unió tagállamainak versenyképes gazdaságuk megteremtéséhez és lendületben tartásához elengedhetetlen a megfelelő számú és megfelelően képzett, alkalmazható tudással bíró szakemberek jelenléte.

Fontosnak nevezte a munkaerőpiac és a képzési struktúra összehangolását, amelyben a nagyvállalatok és a munkaerőpiac jelenlegi és leendő igényeinek figyelembevételével alakítják ki a szakképzést.

Czibere Károly arról is beszámolt, hogy az európai uniós számvevőszék, a roma integrációra szánt források felhasználásáról szóló jelentése rámutatott, hogy a jelentős és pozitív elmozdulások mellett erősíteni kell a helyi közösségekkel való együttműködést és jobban be kell vonni a roma civil szervezeteket és szakértőket a programok megvalósításába annak érdekében, hogy még eredményesebb legyen a források felhasználása.

Hozzátette, Magyarország 2011-ben készítette el a roma stratégiáját, amelynek idei, öt éves értékelése alapján újította meg a felzárkózási programjait.

Az államtitkár elmondta, hogy az unió szociális helyzetét értékelő bizottság csütörtökön tárgyalt jelentésében kiemelte, hogy a legtöbb tagállam komoly lemaradásban van a szegénység megszüntetése érdekében kitűzött, 2020-ig elérendő célok megvalósításában.

Ennek okait abba látták, hogy a tagállamok jelentős része csak mostanra tudta kiheverni a gazdasági válság okozta, a foglalkoztatás és szociálpolitika területére is kiható visszaesést.

A 2020-as célokhoz való közeledés 2013-óta folyamatosan gyorsul Magyarországon, ez pedig esélyt teremt arra, hogy vállalásait teljesíteni tudja - húzta alá Czibere Károly.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk