kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

WHO: Minden tizedik rákhalál munkahelyi ártalom következménye

Évente legalább 200 ezer ember hal meg munkahelyi ártalmak okozta rákbetegségekben, így például az azbeszt belélegzése, vagy a passzív dohányzás miatt - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közzétett jelentésében.

A WHO szerint minden tizedik rákhalál munkahelyi ártalom következménye, s a világon mintegy 125 millió ember van kitéve az azbeszt káros hatásának, amelynek folytán legalább 90 ezren halnak meg évente.

Sok ezren halnak meg leukémiában, amelyet a munkahelyeken alkalmazott benzol okoz, ez a többek közt gumik, festékek, gyógyszerek és növényvédő szerek gyártásában alkalmazott szerves vegyület. A WHO hangsúlyozta azt is, hogy a munkahelyi dohányfüst beszívása, vagyis a passzív dohányzás megkétszerezi a tüdőrák veszélyét azokhoz képest, akik füstmentes környezetben dolgozhatnak.

A WHO arra szólította fel a kormányokat és a gyárakat, hogy szigorítsák meg a biztonsági előírásokat annak érdekében, hogy a dolgozók ne legyenek kitéve a karcinogén (rákkeltő) anyagok veszélyének. Az azbeszt alkalmazásának beszüntetése, a benzolmentes higítók bevezetése, a dohányzás következetes tiltása a munkahelyeken sok ezer ember felesleges halálát előzhetné meg - hangsúlyozta a WHO.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk